Videoton: NB I-es csapattól érkezett a vezető scout

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.08. 16:45
A Videoton labdarúgócsapata hivatalos honlapján hozta nyilvánosságra, hogy Hadnagy Zsolt lett a klub vezető játékosmegfigyelője. Egyelőre a Vidi korábbi scoutjával, Balogh Tamással ketten dolgoznak, de a klub rövid távú célja, hogy bővítsék az állományt.

Játékosmegfigyelőként Hadnagy Zsoltnak is szerepe volt abban, hogy a Diósgyőri VTK labdarúgócsapata 34 év után trófeát nyert bő egy évvel ezelőtt – a Diósgyőr éppen a Vidit győzte le 2014 májusában a Ligakupa-döntőjében. Hadnagy Zsolt hatéves korától 22 éves koráig a kolozsvári CFR labdarúgója volt. Később Erdélyből Magyarországra költözött, ahol az első időszakban nem a labdarúgásban, hanem felső vezetőként a magánszférában dolgozott. Néhány év elteltével tért vissza a labdarúgásba, először az akkor még harmadosztályú – jelenleg stabil NB II-es – Szigetszentmiklósnál, majd az NB II-es Tökölnél dolgozott, aztán az NB I-es Lombard Pápa, végül legutóbb a DVTK következett – olvasható a vidi.hu-n. vidi.hu-n.

„Számomra is meglepő és hirtelen volt a felkérés – mondta Hadnagy Zsolt a klubhonlapnak. – Azt tudni kell, hogy Kovács Zoltánnal nagyon jó volt a munkakapcsolatom Diósgyőrben, sikeresen tudtunk együtt dolgozni. Nem sokkal azután, hogy kinevezték a Vidi sportigazgatójának, megkeresett engem. Nagyon örültem ennek a lehetőségnek, hiszen a Videoton FC a magyar labdarúgás egyik legmeghatározóbb csapata, gyakorlatilag azonnal igent mondtam erre a kihívásra."

„Pontosan tudom, mi az elképzelése Kovács Zoltánnak erről a területről, a munka az általa felállított követelményrendszer alapján folyik. A legfőbb feladataim közé tartozik a legtehetségesebb utánpótlás korú labdarúgók fejlődésének nyomon követése, az ügynökök által beajánlott labdarúgók profiljának feltérképezése, a klub számára olyan játékosok felkutatása, akik a nemzetközi szerepléshez szükséges szintet képviselik. Ide európai szintű játékosokat kell hozni, hiszen a csapat tervei közt szerepel, hogy rendszeres résztvevője legyen a nemzetközi kupáknak. A klubnál már korábban megkezdődött a játékosmegfigyelői rendszer felépítése, ezt szeretnénk működésében és rendszerében még hatékonyabbá és professzionálisabbá tenni, hogy minél jobban nyomon követhessük a potenciálisan szóba jöhető magyar és a külföldi játékosokat."

„Ez roppant nehéz feladat, hiszen most mindegyik csapat szabadon igazolható labdarúgót keres – magyarázta Hadnagy arról, érkezhet-e még csatár a csapathoz. – Jelen pillanatban nagyon sokat dolgozunk azon, hogy egy jó csatárt hozzunk, de nem csupán ebből áll a feladatunk, ennél sokkal összetettebb. Tisztában vagyunk a hosszú távú feladatainkkal, és már most azon dolgozunk, hogy kikkel erősíthetjük meg a csapatot a következő átigazolási időszakban. Néznünk kell például azt is, hogy kik azok a labdarúgók, akiknek lejár a szerződése. Rengeteg feladatunk van, egyelőre ketten vagyunk, de a Vidi játékosmegfigyelő hálózata a közeljövőben bővülni fog."

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
13 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
Tegnap, 21:54

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 13:19

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 17:58

Két játékosával is szerződést bontott a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.05. 14:56
Ezek is érdekelhetik