FTC–Újpest: Nem is értettem a 21 pontos különbséget – Möller

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.13. 08:50
A magyar labdarúgó-válogatott másodedzője, Andreas Möller a helyszínen tekintette meg az NB I 19. fordulójában rendezett Ferencváros–Újpest (0–1) rangadót. A német szakember a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában elmondta, a látottak alapján nem is érti, hogy lehetett 21 pont a különbség a két csapat között.

– Hogy tetszett a magyar futball derbije?– Hogy tetszett a magyar futball derbije?

– Elégedett voltam a színvonallal – mondta Andreas Möller a Nemzeti Sportnak. – Nagyon meglepett az Újpest. Roppant szervezetten játszott, tudatos futballját megfejelte agresszivitással, sikerült letámadnia és olykor nyomás alatt tartania a Ferencvárost. Nem is értem, hogy lehetett huszonegy pont különbség a két csapat között a forduló előtt.

– És a Fradi? Mert ugye a válogatottban több zöld-fehér játékos is szerepel…

– Nem kellett csalódnom, ám azt a frissességet hiányoltam, ami korábban tapasztalható volt. De ez a szezon végén, az utolsó fordulóban már teljességgel érthető. És azért ne feledjünk valamit. Böde Dániel mindjárt a mérkőzés elején megsérült, ami szerintem sokkolta a hazaiakat.

– Egy olyan gól döntött, ami kivédekezhető, illetve védhető lett volna.

– Nem volt az könnyű helyzet, és Dibusz Dénest sem okolnám, egy nagyon erős center fejelt mellőle. Annak örülök inkább, hogy kapusedző kollégámmal láttuk élesben is.

– Az Eb-sorsolás kapcsán mit gondol a leendő csoportellenfelekről?

– Nyilvánvalóan nehéz lesz, ez azért az Eb-döntő, de… Féltem egy ennél nehezebb csoporttól.

Legfrissebb hírek

Esélylatolgatás: hasonlóan nehéz az ETO és a Ferencváros sorsolása a bajnokság végéig

Labdarúgó NB I
19 órája

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 09:48

Corbu duplájával nyert a Ferencváros Debrecenben

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 18:54

Dobogósok csatája: a Loki az Üllői út után Debrecenben is legyőzné az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 10:30

A Fradi 2006-os száműzetése – miért és hogyan zárták ki a klubot az NB I-ből?

Labdarúgó NB I
2026.04.02. 19:14

Férfi vízilabda BL: gond nélkül verte a Zágrábban eddig veretlen Mladostot a Fradi

Vízilabda
2026.04.01. 21:45

Simon Petrát dicsérte az FTC norvég beállója a Dortmund elleni párharc után

Kézilabda
2026.03.31. 10:09

Lang Ádám: Mintha színpadra lépnénk a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.31. 08:06
Ezek is érdekelhetik