NB I: a Vidi helyett a DVTK-t választhatja a válogatott középpályás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.22. 08:47
Korábban már jeleztük, hogy a Kínából a télen várhatóan hazaszerződő Elek Ákos iránt nagy az érdeklődés itthonról. A Nemzeti Sport Online Diósgyőrből származó információi szerint a válogatott középpályás már döntött, jó eséllyel a DVTK-hoz igazol.

Már két hete írtunk arról, hogy a DVTK mellett a Videoton és a Puskás Akadémia is érdeklődik Elek Ákos iránt, aki korábban a Nemzeti Sportnak elmondta, még egy évig élő szerződése ellenére szeretne hazatérni a kínai Csangcsun Jatajtól a nyári Európa-bajnokság előtt.Már két hete írtunk arról, hogy a DVTK mellett a Videoton és a Puskás Akadémia is érdeklődik Elek Ákos iránt, aki korábban a Nemzeti Sportnak elmondta, még egy évig élő szerződése ellenére szeretne hazatérni a kínai Csangcsun Jatajtól a nyári Európa-bajnokság előtt.

Diósgyőrből, klubközeli forrásból származó értesüléseink szerint a 27 éves válogatott középpályás már megállapodott a DVTK-val, és a szerződése független attól, hogy – mint azt korábban jeleztük – Egervári Sándor lehet a szakmai munka felelőse, akivel korábban a válogatottnál dolgoztak együtt, és nagyon jó volt a kapcsolatuk. Vagyis ha Egervári mégsem ír alá, Elek akkor is érkezhet.

A szerződéskötés az ő esetében most már csak attól függ, hogy a Jatajjal kötött kontraktusát sikerül-e megszüntetnie, hogy szabadon igazolhatóvá váljon, de úgy tudjuk, a csangcsuniak hajlandóak elengedni Eleket, akit idén januárban éppen Diósgyőrből szerződtettek, és aki 27 bajnokin lépett pályára azóta a kínai élvonalban, két gólt szerezve.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVTK-NÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
9 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:18

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:36

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19
Ezek is érdekelhetik