Újpest: nagy az érdeklődés a csatár iránt – távozhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.10. 09:17
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint az Újpest FC, a fejlődése érdekében, a téli átigazolási időszakban kölcsönadhatja 19 éves csatárát, Tóth Patrikot. A játékos menedzsere kérdésünkre megerősítette a hírt.

„Tóth Patrik iránt nagy érdeklődés mutatkozott az elmúlt hetekben. Magyar és külföldi egyesületek is jeleztek, hogy szívesen látnák csapatukban. A tehetséges támadó a bombaformában teljesítő Mbaye Diagne mellett kevesebbszer jutott szóhoz, így a további fejlődése érdekében állandó játéklehetőséget nyújtó csapatot keresünk számára a tavaszi szezonra" – nyilatkozta az NSO-nak a csatár menedzsere, Kozák Attila.

„Hangsúlyozom, az Újpest nem kíván megválni a támadótól, hanem a fejlődése érdekében a lehető legmagasabb szinten szeretné játéklehetőséghez juttatni" – tett hozzá Kozák. Vagyis a lila-fehérek kölcsönszerződésben gondolkodnak.

„Nagyon hálás vagyok az Újpestnek az elmúlt hónapokért, és a jelenlegi, támogató hozzáállásáért – mondta ezzel kapcsolatban Tóth Patrik, aki a mostani szezonban mutatkozott be az NB I-ben, és hat meccsen egy gólt szerzett. – Nagyszerű közösségbe kerültem, melyben sokat tanulhattam, s külön kiemelném Kabát Pétert, aki igazi mentorként áll a mai napig mellettem."

„A fejlődésem érdekében szeretnék az NB III-nál feljebb játéklehetőséghez jutni, hogy nyártól magasabb szinten, még eredményesebben tudjam újra az Újpest színeit képviselni – folytatta a támadó, aki ősszel az Újpest NB III-as csapatában kapott több szerepet. – Bár voltak és vannak külföldi megkereséseink, én továbbra is tartom magam ahhoz, hogy előbb a magyar első osztályban bizonyítanék, és szeretném felhívni magamra a szövetségi edzők figyelmét, hogy a korosztályos válogatottak tagja lehessek."

Értesüléseink szerint az NB I-ből a Honvéd, az NB II-ből a Balmazújváros és a Budaörs, külföldről pedig a Rapid Wien érdeklődött Tóth iránt, de a futballista menedzsere a csapatneveket nem kívánta kommentálni.

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik