DVTK: a fradistáról tárgyalnak, Elek a kínaiakon múlik

Vágólapra másolva!
2016.01.05. 10:31
null
Sajtótájékoztatón mutatták be Egervári Sándort és Pisont Istvánt (Fotó: Koncz György)
A Diósgyőr labdarúgócsapata ma délelőtt megkezdte a téli felkészülést, miután a klub sajtótájékoztató keretében bemutatta az új vezetőedzőt, Egervári Sándort és segítőjét, Pisont Istvánt. Új szerzemény nem vett részt az első edzésen, de erősítési tervek már vannak.

 

A DVTK teljes kerettel kezdte el a téli felkészülést, de a sérülés után lábadozó Bősz Levente, Halmai Ramon, Tamás Márk hármas a többiektől külön gyakorolt. Új játékos még nem érkezett az első tréningre. Egyelőre Elek Ákos sem, akivel kapcsolatban már jeleztük, hogy Diósgyőrben folytatja, a boon.hu pedig kedden arról írt, hogy a középpályás már kínai klubjával, a Csangcsun Jatajjal is megegyezett a távozásáról.

A DVTK sportigazgatója, Árki Gábor kérdésünkre annyit mondott, hogy Elek ügye már csak a kínai klubtól függ. Amennyiben közös megegyezéssel szerződést tud bontani a Csangcsun Jatajjal, akkor Diósgyőrbe igazol.

A sportvezető a további lehetséges erősítések kapcsán az NSO-nak elmondta, Holman Dávid szerződtetése ügyében már felvették a kapcsolatot a Ferencvárossal, ugyanakkor Vanczák Vilmos csak a nyáron érkezhet. Ezt az új vezetőedző, Egervári Sándor is megerősítette. Mint ismert, Vanczáknak fél év múlva lejár a szerződése a svájci klubnál, és többször hírbe hozták már a DVTK-val, de jelen állás szerint kitölti a megállapodását.

Holmannal kapcsolatban a Nemzeti Sport Online úgy értesült, egyelőre távol áll a Fradi és a DVTK álláspontja, és mivel más NB I-es klubok is érdeklődnek, közel sem biztos, hogy a játékos Diósgyőrben köt ki.

A DVTK TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 5.
Külföldi edzőtábor: Törökország (Belek), január 17–28.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 13.: DVTK–Lokomotiva Kosice (Kassa; szlovák II.)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVTK-NÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína), Holman Dávid (FTC), Vanczák Vilmos (Sion – Svájc)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Koman Vladimir (Rijeka – Horvátország)

 

Legfrissebb hírek

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
9 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:18

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:36

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26
Ezek is érdekelhetik