Videoton: Horváth Ferenc többet kapott, mint amit várt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.17. 14:48
Horváth Ferenc, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton vezetőedzője elégedetten értékelt, miután csapata felkészülési mérkőzésen 1–0-ra legyőzte a német Union Berlint.

„Komolyabb ellenféllel játszottunk, mint két napja, ők az alapozás idejében már előrébb is járnak, hiszen korábban lépnek pályáratétmérkőzésen,mint mi. Többet kaptam annál, amit vártam, minden tekintetben felvettük a versenyt a berliniekkel – értékelt a vidi.hu-nak a győztes mérkőzés után Horváth Ferenc. – Stabilan játszottunk, ezt jól mutatja, hogy ismét kapott gól nélkül hoztuk le a meccset, emellett pedig támadásban is veszélyesek voltunk, ígéretes akciókat tudtunk vezetni.”vidi.hu-nak a győztes mérkőzés után Horváth Ferenc. – Stabilan játszottunk, ezt jól mutatja, hogy ismét kapott gól nélkül hoztuk le a meccset, emellett pedig támadásban is veszélyesek voltunk, ígéretes akciókat tudtunk vezetni.”

„Az első hatvan perc nagyon biztató volt, utána pedig játszott négy olyan fiatalunk, akik eddig nemzetközi mérkőzéseken még nemigen szerepeltek, és egyáltalán nem vallottak szégyent. Elégedett vagyok az eddig tapasztalt játékkal és a hozzáállással is, végig pörögnek a srácok, érezni, hogy nyerni szeretnének minden meccsen.”

Sascha Lewandowski, az Union Berlin trénere nem óhajtotta értékelni a látottakat a mérkőzés után.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Videoton–Union Berlin (német II.)
1–0 (1–0)
Videoton,
1. félidő: Danilovics – Nego, Juhász, Lang, Stopira – Pátkai, Simon Á. – Suljic, Kovács I., Rudolf – Feczesin. A 63. perctől: Kovácsik – Szolnoki, Vinícius, Szekeres, Fejes – Kiprich, Heffler T. – Paudits, Sejben, Géresi – Feczesin
Gólszerző: Feczesin (37.)

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
Tegnap, 7:54

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 11:52

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22