NB I: a válogatott kabalája nem akar szombati bajnokavatást

2016.03.29. 18:59
Korhut Mihály, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC védője szeretné elkerülni, hogy szombaton a Nagyerdei Stadionban ünnepelje bajnoki címét a listavezető Ferencváros.

Korhut végigjátszotta a válogatottban a Horvátország elleni felkészülési mérkőzést, a DVSC honlapja pedig rávilágított, jó ómen, ha a debreceni balhátvéd pályára lép nemzeti mezben, hiszen eddig ötször húzhatta magára a címerest mezt, és vele egyszer sem szenvedett vereséget a csapat.

„Örülök, hogy a szurkolók és a szakemberek elismerően beszéltek a teljesítményemről, én is úgy éreztem, jól ment a játék, bár azért voltak hibák – mondta Korhut a dvsc.hu-nak. – A meccs után a szövetségi kapitány, Bernd Storck is gratulált nekem. Remélem, a következő összetartásra is behívnak, de ennél távolabbra nem akarok gondolni, mert úgyis az kerül be az Eb-re utazó keretbe, aki az adott időszakban a legjobb formában van.”

A védő azonban már a szombati, FTC elleni mérkőzésre koncentrál, és nem szeretné, hogy a zöld-fehérek Debrecenben ünnepeljék a bajnoki címet. Mint ismert, a Fradi már szombaton bebiztosíthatja első helyét, ha nyer, biztosan aranyérmes, de a Paks–MTK meccs bizonyos kimenetei esetén még a három pont megszerzésére se lenne feltétlen szüksége.

„Legutóbb nagyon jó mérkőzést játszottunk ellenük a Magyar Kupában, szeretnénk, ha ezúttal is így lenne, de most győztesen hagynánk el a pályát. Biztos nagyon motiváltak lesznek, hiszen bajnokavatásra készülnek, de mi nagyon nem szeretnénk, ha itt ünnepelnének. Se nekünk, se a szurkolóknak nem lenne jó érzés, ezért mindent elkövetünk, hogy nyerjünk és elrontsuk az örömüket.”

Hír még a debreceniek háza tájáról, hogy Dusan Brkovics felépült sérüléséből, újra a csapattal edz, így bevethető lesz szombaton. Berdó Péternek a hétvégi, balmazújvárosi edzőmeccsen beszakadt a combközelítő izma, ezen a héten kezelésekre jár, jövő héten kezdi a rehabilitációt, ami három-négy hetet vesz igénybe. A csapat többi tagja egészséges, és teljes értékű munkát végez.

 

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
9 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
12 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
18 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25