NB I: a „legjobban fejelő védő” reagált Kondás szavaira

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.25. 10:57
Vaskó Tamás, az NB I-es Vasas labdarúgócsapatának védője örül, hogy duplázni tudott a DVSC ellen (3–1). A 13-szoros magyar válogatott játékos reagált Kondás Elemér szavaira is.

„Nagyon jól esett pályára lépni, jó volt játszani, és fantasztikus érzés volt gólokat szerezni védőként. Főleg, hogy kettőt is sikerült fejelnem. Eddigi pályafutásom során egyszer fordult elő velem hasonló, nagyon régen Újpesten. Ráadásul ezekkel a góljaimmal tudtunk most nyerni a Debrecen ellen” – idézi a Vasas honlapja a 32 éves Vaskó Tamás szavait.Vaskó Tamás szavait.

„Hogyan tovább? Teszem tovább a dolgomat, százszázalékos erőbedobással edzek, próbálom a legjobb formámat kihozni magamból, hogy a vezetőedzőmnek és a szakmai stábnak bizonyítsam: a kezdőcsapatban a helyem. Meglátjuk, mit hoz a jövő.”

Kondás Elemér, a Debrecen vezetőedzője a piros-kékek vasárnapi, 3–1-es győzelme után a magyar élvonal legjobban fejelő védőjének nevezte Vaskót, aki reagált a szakember szavaira, és leginkább csapattársát, Remili Mohamedet méltatta.

„Köszönöm a dicséretet. Bízom abban, hogy nem ez volt az utolsó két gólom nevelőegyesületem csapatában. Mindenképpen meg kell említenem Remilit, aki nagyszerűen adta be mindkét szögletet, így nem volt olyan nehéz dolgom. Köszönöm neki a két asszisztot. Nagyon bízom abban, hogy a bajnokikon még sok-sok fejes gólt tudunk szerezni, nemcsak én, hanem csapattársaim is.”

Vaskó Tamás DVSC-Teva elleni duplája

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ

VASAS–DVSC-TEVA 3–1 (Ádám 54., Vaskó 85., 88., ill. Ferenczi J. 34.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
15 órája

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Francia támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 13:09

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Távozott a DVSC-től és részt vesz a szerződés nélküli profik csapatkereső táborában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:24

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

Újra belga sportigazgatója lesz az ETO-nak

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 22:39
Ezek is érdekelhetik