Paks: korábbi ferencvárosi válogatott játékos érkezik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.19. 12:10
A Nemzeti Sport Online információja szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Paks szerződteti Laczkó Zsoltot.

Mint ismert, Laczkó Zsolt az előző idény végén távozott az élvonalból kieső Békéscsabától, s szabadon igazolható játékos lett. Korábban úgy volt, hogy az osztrák első osztályba feljutó St. Pöltenhez szerződik, ám nem tudott megegyezni a klubbal.

Az NSO úgy tudja, a védőként, szélsőként és középpályásként is bevethető Laczkónak több hazai ajánlata van, a 29 esztendős futballista ezek közül a Paksét fogadja el. Információink szerint a tolnai klub megegyezett a 22-szeres válogatott labdarúgóval.

Mint ismert, Laczkó a legutóbbi bajnokság utolsó előtti fordulójában piros lapot kapott, mert meglökte Pintér Csaba játékvezetőt, a Magyar Labdarúgó-szövetség pedig hat, soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre eltiltotta.Laczkó Zsolt az előző idény végén távozott az élvonalból kieső Békéscsabától, s szabadon igazolható játékos lett. Korábban úgy volt, hogy az osztrák első osztályba feljutó St. Pöltenhez szerződik, ám nem tudott megegyezni a klubbal.

Az NSO úgy tudja, a védőként, szélsőként és középpályásként is bevethető Laczkónak több hazai ajánlata van, a 29 esztendős futballista ezek közül a Paksét fogadja el. Információink szerint a tolnai klub megegyezett a 22-szeres válogatott labdarúgóval.

Mint ismert, Laczkó a legutóbbi bajnokság utolsó előtti fordulójában piros lapot kapott, mert meglökte Pintér Csaba játékvezetőt, a Magyar Labdarúgó-szövetség pedig hat, soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre eltiltotta.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Haraszti Zsolt
(Videoton), Jelena Richárd (Honvéd, szabadon igazolhatóként), Kemenes Szabolcs (Honvéd, szabadon igazolhatóként), Koltai Tamás (Videoton – kölcsön után végleg), Kovács Gábor (DVTK, szabadon igazolhatóként), Szalai András (MTK)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bor Dávid (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Laczkó Zsolt (Békéscsaba, szabadon igazolhatóként)
Távozók: Csernyánszki Norbert (visszavonul), Péter Antal (SZEOL SC), Rodenbücher István (SZTK – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Kelemen Dávid (Békéscsaba), Vági András (ismét Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Asztalos Dávid (MTK, onnan Cegléd, ismét kölcsönbe)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Bajner Bálint (érdeklődnek iránta: Vasas, Bolton – Anglia, Hearts – Skócia), Székely György (érdeklődnek iránta: Honvéd, Vasas)

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
4 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28