DVSC: Pontes bajnoki címért küzdene, CR-rel példálózott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.11. 10:04
Szurkolói ankétot tartott a DVSC NB I-es labdarúgócsapata. A hétfő esti eseményen Róka Géza cégvezető és Leonel Pontes vezetőedző vett részt, a játékosokat pedig Tőzsér Dániel, Könyves Norbert és Róbert Vittek képviselte.

„A fehérvári meccs mérföldkőnek számít az idei bajnokságban, hiszen az edzőcsere után itt tudatosult a vezetőségben, hogy mindenképpen változtatni kell a játékoskereten is. Olyanok távoztak, akikről azt gondoltuk, hogy itt fejezik majd be a pályafutásukat, de az új vezetőedző érkezésével mindenképpen egy motivált, sikeréhes gárdát akartunk összehozni. Figyelembe véve a távozók és az érkezők névsorát, nem gondolom, hogy elrugaszkodott gondolat lenne a nemzetközi kupaszereplés, abszolút reális célkitűzésnek gondolom. – idézi a dehir.hu Róka Gézát, aki hozzátette, a szezon még nincs lefutva, hiszen mindössze nyolc pontra vannak a listavezető Vasastól.

„Szeretném, ha idővel büszkék lennének ránk az emberek, de ehhez minél több győzelem kell, és az, hogy lássák harcolni a csapatot – vette át a szót Leonel Pontes. – A legutóbbi meccsen már láttam biztató jeleket, ugyanakkor sok munka vár még ránk, amihez idő kell. Nagy vágyam, hogy egyszer újra telt ház legyen a stadionban, de tisztában vagyok vele, hogy ehhez leginkább a mi jó teljesítményünk kell.”

„Én a bajnoki címért szeretnék küzdeni. Addig még nagyon sok a tennivaló, de jó úton haladunk. Nincs sok időnk arra, hogy összeálljunk, megpróbáljuk felgyorsítani a felkészülést. A csapat kezdi érteni, hogy mit szeretnék viszontlátni, de egy-két győzelem mindenképp szükséges, hogy belelendüljünk. Magyarországon az elmúlt években nagyon sok változás ment végbe, ezekhez nekünk is alkalmazkodnunk kell. Mindig nyitott szemmel járok, ha bármelyik fiatal bizonyítja nekem, hogy megérett az NB I-re, akkor én játszatni fogom. Nagy szerep hárul a rutinosabb játékosokra, Cristiano Ronaldo esetében is tapasztaltam: nagyon fontos, hogy segítsék a fiatalok fejlődését” – tette hozzá a portugál szakember, aki a Sporting B-csapatánál és a válogatottnál dolgozott együtt a háromszoros aranylabdás Ronaldóval.

dehir.hu Róka Gézát, aki hozzátette, a szezon még nincs lefutva, hiszen mindössze nyolc pontra vannak a listavezető Vasastól.

„Szeretném, ha idővel büszkék lennének ránk az emberek, de ehhez minél több győzelem kell, és az, hogy lássák harcolni a csapatot – vette át a szót Leonel Pontes. – A legutóbbi meccsen már láttam biztató jeleket, ugyanakkor sok munka vár még ránk, amihez idő kell. Nagy vágyam, hogy egyszer újra telt ház legyen a stadionban, de tisztában vagyok vele, hogy ehhez leginkább a mi jó teljesítményünk kell.”

„Én a bajnoki címért szeretnék küzdeni. Addig még nagyon sok a tennivaló, de jó úton haladunk. Nincs sok időnk arra, hogy összeálljunk, megpróbáljuk felgyorsítani a felkészülést. A csapat kezdi érteni, hogy mit szeretnék viszontlátni, de egy-két győzelem mindenképp szükséges, hogy belelendüljünk. Magyarországon az elmúlt években nagyon sok változás ment végbe, ezekhez nekünk is alkalmazkodnunk kell. Mindig nyitott szemmel járok, ha bármelyik fiatal bizonyítja nekem, hogy megérett az NB I-re, akkor én játszatni fogom. Nagy szerep hárul a rutinosabb játékosokra, Cristiano Ronaldo esetében is tapasztaltam: nagyon fontos, hogy segítsék a fiatalok fejlődését” – tette hozzá a portugál szakember, aki a Sporting B-csapatánál és a válogatottnál dolgozott együtt a háromszoros aranylabdás Ronaldóval.

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
14 órája

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
17 órája

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

A DVSC bejelentette a Real Madridtól érkező támadó szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.08.26. 18:50

Szűcs Tamás: Ez volt az egyik legjobb meccsem a DVSC-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.26. 10:40
Ezek is érdekelhetik