NS: Heidi Löke helyettese készen áll; sikerül megmenteni az atlétikát? – vasárnap

2016.11.05. 23:42
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:

Érdekes, izgalmas volt a labdarúgó NB I 15. fordulója. A Vasas kétszer is egyenlített a Kecskeméten otthon játszó Újpest ellen, a listavezető ezzel sorozatban az ötödik meccsén maradt veretlen, az Újpestnek pedig egymás után ez volt a hatodik döntetlenje – egyikük sem kapott ki, mégsem lehetnek maradéktalanul elégedettek. Nem úgy a Videoton, amely átgázolt a Gyirmóton és feljött a második helyre, miután a Ferencváros hazai pályán kikapott a játéknap előtt még kieső helyen álló Pakstól. A Honvéd simán elintézte a Diósgyőrt, a Debrecen pedig némi meglepetésre nem bírt a Mezőkövesddel, s ugyancsak döntetlennel zárult a Haladás–MTK összecsapás. Tudósítások, vélemények, nyilatkozatok, elemzések a forduló összes mérkőzéséről.

• Reggelig tartott a buli: a Mönchengladbach legyőzése után volt mit ünnepelnie Dárdai Pálnak, az általa irányított Hertha a tavalyinál is jobban rajtolt.

• Készen állok! – mondja Yvette Broch, akinek az anyai örömök előtt álló Heidi Lökét kell pótolnia a Győr női kézilabdacsapatában. Bálint Mátyás interjúja.

• Az atlétika nemcsak úgy mászhat ki a szűnni nem akaró doppingbotrányok okozta gödörből, ha megpróbálja visszaszerezni a sportág hitelét, hanem ha eközben igyekszik minél látványosabb versenyeket rendezni. Erre most éppen Ausztráliában törekednek minden eszközzel, még Usain Boltot is meggyőzték. De mi lesz ennek a vége? Vincze Szabolcs írása.

• Százhúsz évvel az első halhatatlan megválasztása után is könnyű újabb jelöltekkel bővíteni a Magyar Úszó Hírességek Csarnokát, amit bizonyít, hogy az idei díjazottak – Littomeritzky Mária, dr. Szabó Tünde, Vermes Albán, dr. Tóth Ákos, Turi György és médiadíjasként Novotny Zoltán – is igazi nagyságok. Az eseményről Kovács Erika számolt be

• Az utánpótlással foglalkozó Junior-mellékletünk ezúttal sem maradhat ki. A tartalomból:
•• Egy nap az utánpótlásért – klasszis sportolók és neves edzők adnak elő a hagyományos utánpótlás-nevelési konferencián
•• Amerikai futball – Hogyan váltható valóra az amerikai álom a világ egyik legnézettebb profi sportligájában?

Legfrissebb hírek

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
11 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
2026.06.28. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

(Bőrszín)árnyalatok – Csinta Samu publicisztikája

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:02

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:56

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11

Visszatért a zseni – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 00:05
Ezek is érdekelhetik