Haladás: nem szakadtak meg a tárgyalások Kurányival

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.29. 08:49
Nem szakadtak meg a tárgyalások az 52-szeres német válogatott Kevin Kurányi és a Haladás között.

Kurányi akár még Magyarországra is igazolhat
Kurányi akár még Magyarországra is igazolhat
Kurányi akár még Magyarországra is igazolhat
Kurányi akár még Magyarországra is igazolhat
Kurányi akár még Magyarországra is igazolhat

 

„Csak szüneteltek kicsit a karácsony miatt – árulta el a Nemzeti Sportnak Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője –, a játékost beajánló menedzserrel most is kapcsolatban állunk. Többször egyeztettünk telefonon, illetve írásban. Túl vagyunk már néhány tárgyaláson, és biztosra veszem, hogy az új évben is folytatódnak a megbeszélések.”

A megállapodás anyagi oldala nyomaszthatja a szombathelyieket. Kevin Kurányi ugyan annyi pénzt keresett eddigi pályája során, hogy elmondhatja, már csak a játék élvezete miatt lép pályára, ingyen viszont aligha húz újból futballcipőt. Ráadásul úgy tudni, az észak-amerikai bajnokságból (MLS), az Emírségekből, sőt Törökországból is kapott már kecsegtető ajánlatot.

„Még semmi sem dőlt el – hangsúlyozta a zöld-fehérek ügyvezetője. – Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk azt is, hogy az MLSZ iránymutatása alapján a bajnokikon egyszerre három nem hazai nevelésű labdarúgó lehet a pályán, így a keretünket is ennek megfelelően alakítanánk ki. A létszám korlátozott, alaposan utána kell számolnunk, mielőtt külföldit szerződtetünk.”

Pedig külföldi játékos lehet bőven a Hali öltözőjében. Januárban próbajátékra érkezik a spanyol Fernando Llorente, valamint a nigériai U17-es vb-nyertes Funsho Bamgboye. Az ausztrál válogatott David Williams rehabilitációja után egészségesen tér vissza. Ezequiel Calvente sorsa pedig egyebek mellett attól is függ, hogy felépült-e makacsnak tűnő ágyéksérüléséből. A Haladás keretéhez tartozik továbbá Leandro Martínez is, aki az ősszel hazájában, az olasz harmadosztályú Lucchese együttesében szerepelt kölcsönben.


TÉLI
JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Funsho Bamgboye (nigériai, szabadon igazolható, előző klubja: ASPIRE Academy – Katar), Kevin Kurányi (német, szabadon igazolható, előző klubja: TSG 1899 Hoffenheim – Németország), Fernando Llorente (spanyol, ACS Poli Timisoara – Románia)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:Sjoerd Ars
(holland), Ezequiel Calvente (spanyol), Sjoerd Overgoor (holland)

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik