Videoton: Nem levezetni jönnek hozzánk – Kovács Zoltán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.02.18. 07:28
null
Kovács Zoltán szerint Danko Lazovics példája mutatja, hogy nem levezetni járnak ide „egyesek” (Fotó: Veres Viktor, archív)
Kovács Zoltán, a Videoton sportigazgatója az NB I szombati tavaszi rajtja előtt arról beszélt, hogy nem tettek le a magyar válogatott csatárának hazacsábításáról, de nevet továbbra sem mondott. Torghelle Sándorról viszont örömmel beszélt, és arról is, hogy Danko Lazovics példáját követve több külföldi klasszis számára is vonzó lehet az NB I, és nem csak levezetni…

 

– Elárulja, ki volt az a magas szinten futballozó játékos, akit szerettek volna hazacsábítani?
– Maradjunk annyiban, a válogatott egyik támadóját kerestük meg – indította a Nemzeti Sportnak adott interjúját Kovács Zoltán, a Videoton sportigazgatója. – Ha végül nemet is mondott, örömmel tapasztaltam, hogy megtiszteltetésnek vette az érdeklődésünket. Ugyanakkor élő megállapodás köti a klubjához, ráadásul nem titkolta, még nem gondol a hazatérésre. Hozzáteszem, mi sem feltétlenül a héten lezárult átigazolási időszakban szerettünk volna megállapodni vele, inkább a hosszú távú elképzeléseink között szerepel a szerződtetése. Úgyhogy egyszer még visszatérhetünk a kérdésre.

– Attól nem tart, hogy egyesek csak levezetni jönnének Székesfehérvárra?
– Már nem. Korábban volt bennem némi aggodalom emiatt, de Danko Lazovics minden kételyt eloszlatott. Aki kicsit is benne van a futballban, ismeri a fantasztikus múltját. Amikor júniusban aláírt hozzánk, mindenben biztosak voltunk, egyedül abban nem, mennyire motiválja majd, hogy az NB I-ben játszik. Nyolc hónap elteltével kijelenthető, ezen a téren is a maximumot hozza, ami egyrészről jó a Videotonnak, másrészről jó a magyar labdarúgásnak. Ha az egyébként jelentős, európai kupaszereplésre vonatkozó terveinket nézzük, előbb vagy utóbb – lehetőleg előbb – el kell jutnunk odáig, hogy nemzetközi szinten jegyzett futballistákat igazolunk. Arra ugyanakkor ügyelnünk kell, hogy a szerződtetésükkel ne boruljon fel az öltöző rendje, hiszen van egy pénzügyi határ, amelyet egyszerűen nem léphetünk át.

– Ha már szóba hozta az anyagiakat, a vidi.hu oldalon a minap úgy nyilatkozott, ha itthonról kerestek meg valakit, hirtelen kétszeres-háromszoros szorzó jelentkezett a vételárban. Meglepődött ezen?
– Tudomásul kell venni, hogy mindenki pénzből él. A tények valóban azt mutatják, hogy a Videoton esetében vastagabban fog a ceruza, de ezzel nem tudok mit kezdeni. Tegyük fel, szívesen látnánk a sorainkban olyan játékost, akinek csapata a kiesés ellen harcol. Az egy dolog, hogy elhoznánk, mert úgy véljük, erősítést jelentene, az viszont egy másik, hogy a klubja nem szívesen válik meg tőle, hiszen a bennmaradás eléréséhez nagy szükség van rá. Ebből következően nem mi szabjuk meg az esetleges megállapodás feltételeit – nekünk annyi marad, hogy elfogadjuk-e azokat, vagy sem.

– A fenti eset mintha hajazna Torghelle Sándorra és az MTK-ra.
– Anélkül, hogy cáfolnám vagy megerősíteném a felvetést, annyit leszögeznék: Sanyi olyan labdarúgó és nem mellékesen olyan karakter, aki tudott volna segíteni a Videotonnak. Sajnos kevés olyan játékos szaladgál a magyar pályákon, mint ő, ami rá nézve hízelgő, ám a futballunkra nézve nem az.

A TELJES INTERJÚT – AMELYBEN KOVÁCS ZOLTÁN TÖBBEK KÖZÖTT BESZÉL A BAJNOKI ESÉLYEKRŐL, ELMONDJA, KI DÖNT ARRÓL, MENNYIT FIZET A VIDEOTON EGY-EGY JÁTÉKOSÉRT, ILLETVE HOGY MIT TANULT SPORTVEZETŐKÉNT AZ ELMÚLT IDŐSZAKBAN – ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN, AKÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS!

Legfrissebb hírek

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:08

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.20. 16:14

Fehérvári győzelemmel köszönt el a másodosztálytól a Budafok

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 16:59

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00

Thrillerbe illő hajrával menekült meg a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 18:50

A BVSC szögletgóllal verte meg a Videotont

Labdarúgó NB II
2026.05.03. 18:54

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

Két gólt lőtt a Vasas a hajrában Fehérváron, és feljutott az NB I-be

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55
Ezek is érdekelhetik