DVTK: a Nyíregyháza elrontotta Bódog Tamás bemutatkozását

Vágólapra másolva!
2017.03.24. 15:08
A Diósgyőr NB I-es labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 4–2-es vereséget szenvedett a másodosztályú Nyíregyházától.

A miskolci együttes eredetileg a Tatran Presov ellen játszott volna felkészülési meccset, ám az eperjesi együttes lemondta a találkozót. A kispadon ez alkalommal debütáló Bódog Tamás csapata azonban így sem maradt mérkőzés nélkül, hiszen a Nyíregyháza elfogadta a meghívást.

Jól kezdett a DVTK, Novothny Soma fejesével már a 3. percben vezetést szerzett. (1–0) A vendégeket azonban nem törte meg különösebben a kapott gól, hét perccel később ki is egyenlítettek Harsányi Zoltán találatával. (1–1) A gyors gólváltás után tovább veszélyeztetett mindkét gárda, de újabb találat már nem született az első félidőben.A miskolci együttes eredetileg a Tatran Presov ellen játszott volna felkészülési meccset, ám az eperjesi együttes lemondta a találkozót. A kispadon ez alkalommal debütáló Bódog Tamás csapata azonban így sem maradt mérkőzés nélkül, hiszen a Nyíregyháza elfogadta a meghívást.

Jól kezdett a DVTK, Novothny Soma fejesével már a 3. percben vezetést szerzett. (1–0) A vendégeket azonban nem törte meg különösebben a kapott gól, hét perccel később ki is egyenlítettek Harsányi Zoltán találatával. (1–1) A gyors gólváltás után tovább veszélyeztetett mindkét gárda, de újabb találat már nem született az első félidőben.

Nem sokkal a fordulás után ismét Novothny villant, újra vezetést szerezve ezzel az övéinek. (2–1) A 61. percben szinte a teljes hazai csapat kicserélődött, ám a sok változtatás a Spartacusnak kedvezett, amely a 65. percben Dvorschák fejesével egyenlített, kicsivel később pedig Szécsi Márk góljával átvette a vezetést is (2–3). A kegyelemdöfést a 84. percben adta meg Rezes László, beállítva a 4–2-es nyíregyházi győzelmet jelentő végeredményt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVTK–Nyíregyháza (NB II) 2–4 (1–1)
Miskolc, DVTK Edzőközpont. V: Nagy Róbert
DVTK a 61. percig: Antal (Rados, 30.) – Eperjesi, Lipták (Nemes, 27.), Karan, Tamás – Nono, Mevongou, Ugrai, Fülöp (Vela, 40.) – Novothny, Szarka. Vezetőedző: Bódog Tamás.
DVTK a 61. perc után: Bukrán – Nagy T., Mahalek, Nemes, Lőrincz – Vela, Kitl, Szalóczy, Ternován – Szabó I B., Boros.
Nyíregyháza 1. félidő: Hermány – Szokol, Rubus, Dvorschák, Törtei – Tamási, Kónya, Sinanovic, Dragóner F. – Harsányi, Rudolf. Vezetőedző: Véber György.
Nyíregyháza 2. félidő: Hermény – Ötvös, Rubus (Pálinkás, 63.), Dvorschák, Farkas M. – Holdkampf – Szécsi, Tisza, Rezes, Vámos – Takács T.
G: Novothny (3.), (51.), ill. Harsányi (10.), Dvorschák (65.), Szécsi M. (72.), Rezes (84.)
Forrás: dvtk.eu

TOVÁBBI NB I-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

MÁRCIUS 22., SZERDA
Ferencváros–Soroksár 3–2(Böde 19., 31., Varga R. 87., ill. Bajzát 25., 27.)

MÁRCIUS 23., CSÜTÖRTÖK
Austria Wien (osztrák)–Gyirmót FC Győr 2–0 (Tajouri 37., Venuto 60.)
Újpest–Dunaújváros (NB III) 3–0 (Lázok 48., Windecker 80., K. Hazard 88.)
Mezőkövesd–Budaörs (NB II) 2–1 (Baracskai 23., Diallo 81., ill. Sajbán M. 36.)

MÁRCIUS 24., PÉNTEK
Soproni VSE (NB II)–Haladás 1–3 (Erdélyi 7. – 11-esből, ill. Mészáros K. 6., Szántó R. 47., Csordás 72. – öngól)
Ceglédi VSE (NB II)–Paks 0–2 (Szakály D. 44., Hahn 89.)

Debreceni VSC–MFK Zemplín Michalovce (Nagymihály, szlovákiai)
14.30, Dunakeszi: Vasas–Cigánd (NB II)

MÁRCIUS 25., SZOMBAT
14.00: Bp. Honvéd–BFC-Siófok (NB II)
15.30: MTK Budapest–FK Szpartak Zlatibor Voda (szerb, I.)
16.00: NK Slaven Belupo (horvát)–Videoton FC

Legfrissebb hírek

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
1 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
6 órája

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
10 órája

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 órája

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:20

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:56

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54
Ezek is érdekelhetik