Videoton: Kovács Zoltánék Brazíliában vendégeskednek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.24. 21:42
Kovács Zoltán, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton sportigazgatója a klub két játékosmegfigyelője, Hadnagy Zsolt és Balogh Tamás társaságában látogatott el Brazíliába – számolt be róla a vidi.hu.

A magyar élvonal listavezetőjének honlapja szerint a három szakember Sao Paulóban tartózkodik, ahol jelenleg a Paulista regionális bajnokság küzdelmei zajlanak, olyan csapatok részvételével, mint a Palmeiras, a Botafogo, vagy éppen a Santos. Kovács Zoltánék az elmúlt napokban az élvonalbeli találkozók mellett másod- és harmadosztályú mérkőzéseket, valamint U23-as bajnokikat is megtekintettek a különböző megbeszélések mellett.

A héten Henning Berg vezetésével a szakmai stáb a német élvonalbeli RB Leipzignél vendégeskedett.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
9 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
21 órája

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 13:19

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 17:58

Két játékosával is szerződést bontott a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.05. 14:56
Ezek is érdekelhetik