Ferencváros: Hajnal Tamás részt vett a Schalke gálameccsén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.22. 21:19
Örömünnep volt vasárnap az gelsenkircheni Veltins Arénában, ahol a német bajnokságban szereplő Schalke 04 húsz évvel ezelőtti, az olasz Internazionale ellen tizenegyesekkel megnyert UEFA-Kupa-döntőjére emlékeztek egy gálamérkőzéssel. A kupagyőztes játékosokból álló Eurofighter csapata a korábbi schalkés játékosokból összeállított együttes ellen játszott, amelyben a Ferencváros középpályása, Hajnal Tamás is pályára lépett – adta hírül a fradi.hu.

„Nagyon jól éreztem magam, fantasztikus élmény volt ilyen egyéniségekkel együtt a pályán lenni. Olyan volt, mintha találkozott volna egy régi család, nagyon örültünk egymásnak. Délelőtt volt egy közös ebéd, majd a mérkőzés. Kétszer negyvenperces volt a meccs, többször lehetett cserélgetni, így körülbelül olyan 40-50 percet töltöttem a pályán. Mondták is, hogy milyen jól tartom magam. Ez igazán jól esett és az is, hogy gondoltak rám. A mérkőzés után az akkori csapat vezetőedzőjével, Huub Stevens-szel is beszélgettem, mondta, hogy nagy megtiszteltetés számára, hogy eljöttem, nagyon örült, hogy sokunkkal újra találkozhatott. Megható volt a meccs után búcsúztatása. Óriási élmény részese lehettem, megtiszteltetés volt eljönni erre a gálamérkőzésre” – mondta a fradi.hu-nak az 1998 és 2004 között a német csapat kötelékébe tartozóHajnal Tamás.

A mérkőzés összefoglalója

fradi.hu-nak az 1998 és 2004 között a német csapat kötelékébe tartozóHajnal Tamás.

A mérkőzés összefoglalója

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
10 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24