DVTK: felmérőkkel kezdte meg a felkészülést Bódog csapata

2017.06.14. 14:31
A Diósgyőr labdarúgócsapata is megkezdte a felkészülést az NB I 2017–2018-as szezonjára.

Egyelőre nem minden futballista érkezett meg a Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás Központban tartott fizikai felmérőre. Az ilyenkor szokásos teljes vérkép, antropológiai felmérés, testtömegindex-mérés után a futópadon kellett gyorsuló intenzitással sétálni, kocogni, majd futni – számolt be róla a klub a hivatalos honlapján.a hivatalos honlapján.

A terheléses teszt során a testre tapasztott érzékelők sok hasznos adatot szolgáltattak a futballisták fizikai állapotáról, illetve az ujjbegyből vett vér elemzésével elvégzett laktátteszt segítségével arra is fény derült, mennyire terhelhetőek a játékosok a felkészülési időszakban.”

Az első edzésre június 16-án, pénteken kerül sor.

A DIÓSGYŐRI VTK NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
június 14.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
A klub még nem adott tájékoztatást.

Legfrissebb hírek

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
14 perce

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
17 órája

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
17 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 23:45

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08