Honvéd: újabb fél évet marad a 22-szeres válogatott védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.30. 12:13
A Bp. Honvéd labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Laczkó Zsolt kölcsönszerződését, aki így további fél évig a kispestieket erősítheti.

Laczkó Zsolt a Paks kölcsönjátékosaként szerepelt a 2016–2017-es idény második felében a bajnoki címet szerző kispestieknél. Ezalatt a Honvédban csupán három bajnoki és egy kupameccsen lépett pályára.

A 30 éves bal oldali védő korábban légióskodott Görögországban, Angliában és Olaszországban is. Magyarországon eddig a Ferencváros, a Vasas, a DVSC, a Kecskemét, a Békéscsaba és a Paks szerelését is magára húzhatta.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Danilo(brazil, szabadon igazolható, legutóbb Dibba al-Fudzsaira – Arab Emírségek),Deák István(Mosonmagyaróvár)
Kölcsönbe érkezők: Laczkó Zsolt
(Paks, legutóbb szintén kispesti kölcsönben)
Kölcsönből visszatérők:Bobál Gergely(ZTE),Bora György(Dorog),Fehér Imre(SZEOL SC),Hajdú Ádám(Paks, ?),Varga Márkó(Kozármisleny),Vernes Richárd(Paks, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Banó-Szabó Bence, Berla Attila, Bíró Ákos, Gergényi Bence, Herjeczki Kristóf, Nemes Barna, Rózsahegyi Dominik, Stoiacovici Dávid
Kiszemeltek:–
Távozók:Hidi Patrik(szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Vasas, Puskás Akadémia, DAC – Szlovákia),
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Balázs Zsolt(Paks, ?), Zsótér Donát(Sint-Truiden – Belgium, onnan Újpest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Eppel Márton
(Hapoel Beer-Seva és Maccabi Haifa – Izrael, PAOK – Görögország),Kadima Kabangu(kongói),Djordje Kamber(bosnyák-szerb-magyar, Puskás Akadémia),Dusan Vasziljevics(szerb, lejár a szerződése, Balmazújváros),Vernes Richárd(ZTE)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08