NB I: október közepéig Sopronban játszik a Haladás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.09. 08:13
null
Mészöly Géza maximálisan elégedett volt a játékosaival (Fotó: Meder István)
A Haladás labdarúgócsapatának vezetősége nagyon büszke arra, hogy a közelmúltban véget ért 2016–2017-es szezonban tíz olyan játékos is bemutatkozhatott az NB I-ben, aki 1996. január 1. után született. A nyári légiósigazolásokra jobban oda kell figyelni, az új stadiont azonban csupán októbertől veheti igénybe a gárda, addig még Sopronban futballozik.

 

„Tavasszal a Videoton (0–2) és az FTC (1–3) ellen kishitűek voltunk, ugyanakkor a Mezőkövesd (4–2), a Paks (2–0) és a Diósgyőr (2–0) ellen lendületesen, szervezetten és gólra törően játszottunk. Noha a Vasas (2–2) ellen nem nyertünk, a lefújás után a közönség úgy ünnepelte a csapatot, mintha győzött volna. A drukkerek értékelték, hogy az utolsó pillanatig küzdöttünk. Erőn, tudásukon felül teljesítettek a játékosok, maximálisan elégedett vagyok velük” – idézte Mészöly Géza edzőt a klub hivatalos honlapja.

A szezonban sok sérülés nehezítette a munkát, Jánvári Gábor az egész bajnokságot, Németh Márió és Rózsa Dániel pedig az ősz egy része mellett a teljes tavaszt kihagyta. Emiatt – főleg tavasszal – sok fiatal kapott lehetőséget, nem véletlen, hogy a szombathelyieknél szerepelt a mezőnyben a legtöbb – tíz – 1996. január 1. után született futballista.

„A fiataljaink jól helytálltak. Például Kiss Bencét nem a cilinderből rántottam elő, hanem már korábban is figyeltük. Azt viszont el kell ismerni, hogy a nyári külföldi igazolásaink nem jöttek be. Sjoerd Overgoor profi módon edzett és fogadta el, hogy nem kapott lehetőséget, vele az öltözőben sem volt gond. Ezequiel Calvente viszont a pályán és azon kívül sem tudott beilleszkedni. A nyári légiósigazolásainkra jobban oda kell figyelnünk” – tette hozzá Mészöly.

Tóth Miklós ügyvezető igazgató büszke, hogy az Illés Akadémia sok futballistát kinevel a Haladás, vagy épp más országbeli klubok számára.

„Az új szezonra hazai és külföldi labdarúgókkal tárgyalunk, lehet, hogy ketten, de az is elképzelhető, hogy öten érkeznek. A kölcsönjátékosok közül Medgyes Zoltán Dorogról, Petró Balázs Budaörsről visszatér. A Sopronban futballozók – Szellák, Garda, Soós, Gyürki, Fehér – továbbra is ott maradnak, az MTK-ban szintén kölcsönben szereplő Martínez sorsa kérdéses. Az biztos, hogy a következő szezon elején is Sopronban rendezzük a hazai meccseinket. Stadionunk elkészültével – várhatóan október közepétől – térünk vissza Szombathelyre” – mondta.



NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Angyal Zsolt (ZTE), Leandro Martínez (olasz-argentin, MTK), Medgyes Zoltán (Dorog), Nagy Patrik (Sopron), Petró Balázs (Budaörs), Tóth Martin (Dorog), Török Milán (Szolnok, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Ezequiel Calvente (spanyol, szabadon igazolható), Gajdos Zsolt (szabadon igazolható), Hidvégi Sándor (szabadon igazolható), Sjoerd Overgoor (holland, szabadon igazolható), Szasa Popin (szerb, szabadon igazolható), Fehér Zoltán (Sopron, kölcsönbe), Gyürki Gergő (Sopron, kölcsönbe), Garda Géza (Sopron, kölcsönbe), Soós Bence (Sopron, kölcsönbe), Szellák Soma (Sopron, kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Iszlai Bence (lejár a szerződése, DVSC, Újpest)

 

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
16 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28