Puskás Akadémia: kétmillió eurót kérnek Sallaiért – sajtóhír

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.22. 07:14
null
Az első NB I-es gól – Sallai Rolandot ünneplik a felcsútiak (Fotó: Nemzeti Sport)
A Magyar Idők információi szerint a Puskás Akadémia kétmillió eurót, átszámítva több mint hatszázmillió forintot kér a háromszoros válogatott futballista, Sallai Roland játékjogáért.

 

A napilap keddi számában megjelent és az interneten is hozzáférhető cikk felidézi, hogy – amint azt korábban a Nemzeti Sport megírta – a Bajnokok Ligája selejtezőjében ősszel legrosszabb esetben az Európa-liga csoportkörében érdekelt ciprusi Apoel Nicosia szerződtetné a 20 éves labdarúgót, de egyelőre nem tudtak megállapodni a felek a vételárról. Sallai felcsúti szerződése 2018. június 30-án jár le. A húszéves labdarúgó az előző szezont az olasz Palermónál töltötte kölcsönben, a szicíliai klubban 21 bajnoki mérkőzésen egy gólt szerzett.

Pintér Attila, a PAFC vezetőedzője nem fukarkodik a jelzőkkel Sallaival kapcsolatban: a hétvégi győztes bajnoki után „a mi Maradonánknak” nevezte a felcsúti nevelésű labdarúgót.

Sallai Roland külföldön képzeli el a folytatást. Korábbi klubja, a Palermo is hajlandó lett volna fizetni a tehetséges labdarúgóért, de olasz lapértesülések szerint a 2 millió eurós vételár elriasztotta őket a vásárlástól, ráadásul Sallai sem kívánt újra csatlakozni a másodosztályba került csapathoz.

A Magyar Időknek nyilatkozó források szerint a Palermo sajátos üzleti konstrukciót ajánlott a Puskás Akadémiának: 2 millió eurónál alacsonyabb összegért és a későbbi átigazolási díj egy bizonyos százalékáért vásárolta volna meg a labdarúgót, de a felcsúti klub egyelőre ragaszkodik az eredeti vételárhoz.

Az átigazolási időszak augusztus 31-ig tart, ha a kérő addig megállapodik a Puskás Akadémiával, Sallai újra külföldön futballozhat. Ha nem jön össze az üzlet, akkor a felcsúti Maradona marad az NB I-ben – írja a Magyar Idők.

Legfrissebb hírek

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
6 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
21 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:15

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Nincs vége a magyar hullámnak Liverpoolban, Sallai Roland a legújabb jelölt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.02.01. 14:31
Ezek is érdekelhetik