Videoton: visszatérhet korábbi csapatához a válogatott játékos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.11. 09:56
A haon.hu értesülései szerint visszatérhet a labdarúgó NB I-ben szereplő Debrecenhez Bódi Ádám.

Az egyszeres magyar válogatott Bódi 2016 nyarán épp a piros-fehérektől igazolt Székesfehérvárra, a Videotonnál azonban nem kapott sok játéklehetőséget, a 2016–2017-es szezonban csupán 20 mérkőzésen lépett pályára, ezeken háromszor volt eredményes, emellett három gólpasszt osztott ki.

A haon.hu úgy tudja, hogy a DVSC-nél szívesen látnák ismét Bódit, a portál szerint a Videoton egy évre kölcsön is adja a 26 éves játékost korábbi együttesének.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL

Érkezők:
Bolla Bendegúz (MTK Budapest), Ezekiel Isoken Henty (nigériai, Lokomotiv Moszkva – Oroszország, legutóbb kölcsönben Bani Jasz – Egyesült Arab Emírségek),Hársfalvi András (ZTE FC, legutóbb kölcsönben Veszprém), Mocsi Attila (ETO FC Győr), Szabó Bence (Puskás Akadémia), Takács Martin (Ferencváros), Tamás Krisztián (Gyirmót FC Győr), Tóth Bence (Puskás Akadémia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Burka Bendegúz, Magda Dávid, Szabó Bálint
Kiszemeltek: Luka Zahovic (szlovén, NK Maribor – Szlovénia)
Távozók:
Pölöskei Zsolt (Bp. Honvéd), Simon Ádám (gyirmóti kölcsön után Haladás)
Kölcsönbe távozók: Bévárdi Zsombor (BFC Siófok), Lorentz Márton (soroksári kölcsön után BFC Siófok), Sejben Viktor (Csákvár), Zöldesi Illés (Kisvárda)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Bódi Ádám (DVSC)


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Bényei Balázs (Békéscsaba), Nagy Sándor (ukrajnai, Gyirmót FC Győr), Novota János (szlovákiai, Rapid Wien – Ausztria), Haris Tabakovic (svájci-bosnyák, Grasshoppers – Svájc, szabadon igazolhatóként), Tisza Tibor (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Balogh Krisztián (Balmazújváros), Kinyik Ákos (Budaörs), Kuti Krisztián (Cigánd), Sós Bence (Mezőkövesd), Takács Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Varga Kevin (Cigánd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Bódi Ádám (Videoton), Bognár István (Ferencváros), Iszlai Bence (Haladás), Miha Vidmar (szlovén, NK Radomlje – Szlovénia, szabadon igazolhatóként)
Távozók: Berdó Péter (Szolnoki MÁV, kölcsön után végleg), Ivan Bobko (ukrán, Csornomorec Odesza – Ukrajna), Dusan Brkovics (szerb, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Beitar Jeruzsálem – Izrael), Frank Feltscher (svájci-venezuelai), Haris Handzic (bosnyák, HSK Zrinjski Mostar – Bosznia-Hercegovina), Ivan Kelava (horvát, CSM Politehnica Iasi – Románia), Nagy Zoltán, Verpecz István (Paks, szabadon igazolhatóként )
Kölcsönbe távozók: Bokros Tibor (Balmazújváros, ismét kölcsönbe), Kerekes Krisztián (Budafok), Virág Ákos (Ceglédi VSE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Braniszlav Danilovics
(szerb, Puskás Akadémia), Osváth Attila (Vasas, onnan Puskás Akadémia), Szuk Hjun Dzsun (dél-koreai, FC Porto – Portugália)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ognjen Djelmic (bosnyák), Derick Ogbu Chuka (nigériai)

Legfrissebb hírek

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2 órája

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
10 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:33

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:15

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26
Ezek is érdekelhetik