MK: „Jobbak vagyunk, mint a Vidi? Majd leírják a lapok!” – így ünnepelt a Vác

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.29. 18:19
Hatalmas meglepetésre 3–1-es győzelemmel búcsúztatta az NB II hatodik helyén álló Vác az NB I-et vezető Videotont a Magyar Kupában. A nem várt siker után a tizenhat közé jutó váciak visszafogottan ünnepeltek a pályán.

MAGYAR KUPA
8. FORDULÓ (FŐTÁBLA 3. KÖR, A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
VÁC FC–VIDEOTON 3–1 (1–0)
Budapest,Hévízi út, 450 néző.Vezette:Bogár Gergő (Szalai Dániel, Kepe Arnold)
VÁC:Abu – Görgényi, Króner, Tóth F., Gulyás M. – Tóth G., Búrány – Zsolnai, Nagy R. (D'ursó, 84.), Kákonyi (Hegedűs Cs., 74.) – Balajti (Borvető, 86.).Vezetőedző:Horváth Károly
VIDEOTON:Horváth T. – Szolnoki (Nego, 65.), Fiola, Tóth B., Tamás K. – Varga J. – Suljic, Kovács I. (Lazovics, a szünetben), Hadzic – Scsepovics, Henty (Géresi, 59.).Vezetőedző:Marko Nikolics
Gólszerző:Tóth G. (1–0) a 27., Zsolnai (2–0) a 77., Nagy R. (3–0) a 81., Scsepoivcs (11-esből, 3–1) a 90. percben
Továbbjutott:a Vác
MESTERMÉRLEG
Horváth Károly: –Az esélytelenek nyugalmával léptünk pályára, de ezt maximálisan kihasználtuk, és jó játékkal, korszerű kontratámadásokkal, illetve pontos befejezésekkel megérdemelt győzelmet arattunk. Óriási siker a továbbjutás, a váci futballtörténelem újabb fejezete íródott.
Marko Nikolics: –Nagyon jó ellenféllel találtuk szemben magunkat, ezért nem is vettük félvállról a mérkőzést. Ennek ellenére óriási védelmi hibákat követtünk el, elsősorban ezek miatt kaptunk ki, de nekem is megvan a felelősségem, mert több taktikai bakit is csináltunk.

Legfrissebb hírek

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
10 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 13:19

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 17:58
Ezek is érdekelhetik