Muskátli helyett – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
2017.11.05. 23:16

Ha valaki, én aztán igazán támogatom a „hazai ipart”, de persze elsősorban a minőségre esküszöm, így aztán miközben minél több magyar ifjút szeretnék látni a mi kis futballbajnokságunkban, megemelem a kalapom – például Davide Lanzafame előtt.

A profi (és ez itt nem szólam) a lehető legjobb helyen van nálunk. Hogy hazájában miért nem evett meg több sót, legyen az olaszországi hozzáértők titka, nekem az a fontos, hogy sokkal, de sokkal többet tud a magyar átlagnál. És – mert ez fontosabb – hétről hétre bizonyítja is.

HÉTGÓLOS THRILLER – A HONVÉD A 93. PERCBEN GYŐZTE LE A PAFC-OT

Szombaton sem tett mást. Kétszer egyenlített góljával csapata a Puskás Akadémia ellen, előbb remek ütemérzékét megcsillantva jutott túl Hegedűsön, majd Hegedüsön, a bekket lefutotta, a kapust kicselezte, majd a rúgótechnikáját vetette be, szabadrúgást tekert a hálóba. Az első eset három perccel azután történt, hogy vezetést szerzett az ellenfél, tehát nem volt ideje csapatának pánikba esni, a másodiknál pedig kibillentette magabiztosságukból a magukat már (talán) győztesnek hívő felcsútiakat.

Megmentőként tekinthetnek rá Kispesten, én csupán jó, a mi mezőnyünkből kimagasló futballistaként, akire akkor is emlékezni fogok, amikor már réges-rég abbahagyta a játékot. Mint például a régebbiek közül Oleg Sirinbekovra az egykori Vasasból, Viktor Gracsovra a Debrecenből és a BVSC-ből (akinél sohasem tudtuk meg, pontosan hány éves), de Adamo Coulibaly is csak azért lehet érdekes most Balmazújvárosban edzegetve, mert emlékszünk rá, főként a góljaira (meg „évi rendes” szabadsághosszabbításaira).

Ne feledjük, egyikük sem jobb- vagy balbekk, aki kevesebb gondozást igényel, mint a cserepes muskátli, védekező középpályás fantázianévvel felruházott robotos sem, feladatuk olyan, hogy kell tudni hozzá futballozni. Irányítóként, csatárként, tehát fantáziát, kreativitást követelő posztokon végezték jól a munkájukat, s végzi most Lanzafame is.

Nagy kincs egy ilyen külföldi, nagyobb keletje csak annak lenne nálam, ha valóra válna az álmom: a játékos és nem a menedzsere ügyessége számít a szerződtetéskor.

Legfrissebb hírek

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

A magyar hoki érdeke – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.09.18. 00:07