Videoton: Kovács István a visszatérés küszöbén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.10. 10:35
Kovács István különösen balszerencsés fél évet tudhat maga mögött, hiszen előbb a Gyirmót elleni, áprilisi bajnokin szenvedett horrorisztikus alkartörést, majd miután abból felgyógyult, és játszott néhány mérkőzésen, ismét megsérült, ezúttal lábközépcsonttörést szenvedett. Ebből is felépült, ám néhány edzés után megint kidőlt a sorból: ez alkalommal a combja sérült meg.

Az újabb rehabilitációnak a vége felé közeledik a 25 éves középpályás, akinek állapotáról a Videoton orvosa, dr. Kovács Tibor számolt be a klub hivatalos honlapján. a klub hivatalos honlapján.

„KovácsIstván az elmúlt időszakban egy komplex rehabilitációsprogramon vett részt, melynekaz utolsó hetébe léptünk. A komplexrehabilitációs program három fő részből állt: vizes rehabilitáció, konditermi munka, és végül futás, valamint labdás gyakorlatok. A különböző mérések, valamintKokófizikai állapotaalapján kijelenthető, hogy jövő héttől– nagy valószínűség szerint – ismét teljes értékű munkát végezhet a csapattal” – közölte dr. Kovács.

Legfrissebb hírek

Két játékos távozását is bejelentette a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.12.19. 16:01

Szerződést bontott támadójával a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.12.12. 16:56

Az edzőváltás sem segített a Vidin, hiányoznak a gólok Budafokon és Zuglóban – ez történt ősszel az NB II-ben, 1. rész

Labdarúgó NB II
2025.12.09. 18:06

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

A Videoton ellen is kétgólos hátrányból felállva szerzett pontot hazai pályán a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 14:54

Szerződést hosszabbított saját nevelésű játékosával a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.11.26. 22:20

Döntetlennel tért vissza Pető Fehérváron, a hajrában mentett pontot a Kövesd a Kecskemét ellen – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 18:52

Kapufákig ugyan eljutottak a fehérváriak, de a gólok elmaradtak a Szentlőrinc ellen

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 15:52
Ezek is érdekelhetik