Tükör – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
2018.01.07. 23:45

Figyelve a szavazatok vasárnap délutáni állását, megkockáztatom, Herczeg András lesz Debrecenben az év sportembere.

Nálam mindenképpen, és nem csupán azért, mert a Loki az őszi szezonban az első öt forduló után magára talált, s a harmadik helyen várja a folytatást az NB I-ben. Azért helyezem őt az élre, mert – megérdemli.

Miközben a 2017-es esztendőt mérlegelik a szavazók, én úgy gondolom, eddigi pályafutásával az örökrangsorban is ott a helye az elitben. És még mindig nem feltétlenül az eredményei okán, a személyisége, a tettei predesztinálják rá.

Herczeg András: Ne kerüljünk még egyszer hasonló helyzetbe

Amikor 1997 tavaszán átvette a Loki irányítását, Garami Józsefhez hasonlítottam, mondván, ő is az utánpótlásból érkezve lett első ember a klubjánál. Még az összehasonlítást is megtisztelőnek érezte, s látszott rajta, nem a kötelező udvariasság beszél belőle. Aztán persze úgymond „kinőtte magát”, akárcsak Garami mester, ő is címek sorát gyűjtötte be csapatával, legyen elég csak a Loki két-két bajnoki elsőségére és kupagyőzelmére utalnom, s persze a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörére.

Olyan eredmények ezek, amelyek más, az önmenedzselésben is mester edzőnél életbiztosításnak tekinthetők, de ő más típus. A földön jár, kerüli a nagy szavakat. Most sem emeli ki úton-útfélen, hogy saját nevelésű játékosokra, a városhoz kötődő ifjakra építve sikerült feledtetnie a Loki portugál kalandját, nála ez a természetes. Mert pedagógusként is mester, pontosabban azért több mint nagyszerű edző, mert tanárként szintén tanár. (Lásd újra Garami Józsefet.)

Ami pedig az ifjakat illeti, nála nincs új a nap alatt. Még sehol sem volt a „fiatalszabály”, a magyar pályára magyar futballistát „mozgalom”, amikor csak úgy hajlott legendás elődje, Garamvölgyi Lajos hívására, s lett pályaedző, hogy tovább dolgozhatott az ifikkel. Érthetően, hiszen már edzői pályája elején úgy tartották számon a városban, hogy a korábbi híres nevelőedző, Szabó Béla méltó utóda lehet.

Azt mondja magáról, hogy kishitű, hiszen most is hátrafelé figyel a tabellán, én azt mondom, a földön jár – a magyar futballban minden megtörténhet.

Csak az nem, hogy ne nézhetne reggelente nyugodtan a tükörbe.

Sportemberként – függetlenül 2017-től.

Legfrissebb hírek

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
35 perce

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

A magyar hoki érdeke – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.09.18. 00:07