Videoton: Simek Péter visszatért Székesfehérvárra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.10. 13:14
A Videoton hivatalos honlapján bejelentette, Simek Péter, a klub korábbi labdarúgója lett az U17-es csapat vezetőedzője.

A 37 éves szakember a Videotonban lett profi futballista, majd 2005 és 2009 között is Székesfehérváron játszott. Emellett megfordult a Gázszernél, a Vasasnál, az Újpestnél és a REAC-nál is.

Simek Péter legutóbb az UTE-nál dolgozott utánpótlástrénerként.

„November környékén keresett meg Kovács Zoltán [a Videoton sportigazgatója – a szerk.] azzal a kérdéssel, hogy lenne-e kedvem a Vidi U17-es csapatát irányítani, mivel Kuttor Attila és Horváth Gábor távozásával ideiglenesen Toldi Gábor az edző, és szeretnének végleges megoldást találni – idézi a vidi.hu Simek Pétert. Nagyon örültem a felkérésnek, azt gondolom, rengeteg érv szólt amellett, hogy elvállaljam a munkát. Bakonycsernyei, falusi legényként indultam a foci rögös útjára és a Vidi a nevelőegyesületem, 13 éves koromban kezdtem el itt játszani, még a Serdülő II-ben. A felnőttcsapatig másztam fel a ranglétrán, és annak ellenére, hogy később több helyen is megfordultam, az igazi otthon nekem mindig is Székesfehérvár volt. Hétfőn találkoztam a csapattal, de ez a hét azért még az ismerkedés jegyében fog telni. Minden tudásomat szeretném átadni a srácoknak, a hosszú távú cél pedig természetesen az, hogy minél többükből profi labdarúgó legyen és felkerüljenek a Vidi felnőtt keretébe. Szeretnénk kiharcolni a bennmaradást, de nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen a mi tabellánk mellett az U16-os csapat eredményei is számítanak. Nem rendelünk mindent alá ennek, mert úgy gondoljuk, a játékosok fejlődése sokkal fontosabb.”

A Videoton U17-es együttese a nyolccsapatos élvonalbeli bajnokságban fél távnál az utolsó helyen áll, tizennégy forduló alatt mindössze tizenegy pontot gyűjtött.

Simek érkezésével Toldi Gábor az NB III-as és az U19-es gárda mellett dolgozik a jövőben.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
11 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
23 órája

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 13:19

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 17:58

Két játékosával is szerződést bontott a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.05. 14:56
Ezek is érdekelhetik