Videoton: török kérője is van a támadónak – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.10. 10:58
Korábban a Nemzeti Sport Online adta hírül elsőként, hogy a szlovák Slovan Bratislava konkrét ajánlatot tett a Videoton nigériai támadójáért, Ezekiel Hentyért, aki iránt a hírek szerint Törökországból is érdeklődnek.

A szlovén Ekipa24 egy hosszabb cikket közöl a Slovan Bratislava téli erősítéseiről és további terveiről, annak kapcsán, hogy 600 ezer euróért átigazolták már a Baseltől a Videoton által is kiszemelt szlovén válogatott Andraz Sporart.

Az NB I-es csapatok téli átigazolásai
Az NB I-s csapatok téli felkészülési programja

A cikk a Nemzeti Sport korábbi hírére hivatkozva számol be arról, hogy a Slovan már megtette az első ajánlatát a Videoton nigériai támadójáért, Ezekiel Hentyért. Ugyanakkor a forrás azt is megjegyzi, török sajtóértesülésekre hivatkozva, hogy Henty iránt a török élvonalban 6. helyen álló Göztepe is érdeklődik.

Vagyis Hentynek továbbra sincs hiánya kérőkből, és mivel a Videotonnál magatartásbeli, illetve mentális okokból nem számítanak rá, így szinte biztosra vehető a tavaly nyáron a Lokomotiv Moszkvától szerződtetett, 15 bajnokin öt gólt jegyző támadó távozása.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL
Érkezők:
–
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Tomás Tujvel (szlovák, Mezőkövesd)
Távozók: Horváth Tamás (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Ezekiel Henty (nigériai, Slovan Bratislava – Szlovákia, Göztepe – Törökország)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
20 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07