NB I: Tőzsér kikéri magának, hogy sérülést akart okozni

S. Zs.S. Zs.
2018.03.20. 08:33
null
Ez bizony fájhatott: Tóth Bence (balra) nehezményezi, hogy Tőzsér Dániel sérülést okozott neki a párharc során<br />(Fotó: dvsc.hu)
Mint beszámoltunk róla, a porcsérülést szenvedő Tóth Bence (Mezőkövesd) a klubja hivatalos honlapján hétfőn azt nyilatkozta: szerinte Tőzsér Dániel (DVSC) szándékosan lépett oda neki a két csapat szombati bajnoki mérkőzésén. A debreceni labdarúgó szerint szó sincs ilyesmiről.

 

„Kikérem magamnak a feltételezést, hogy bárkinek szándékosan sérülést okoztam volna – nyomatékosította Tőzsér Dániel a Nemzeti Sportnak. – Eltaláltam a labdát a talpammal, és utána elértem a lábát is. Azt nem tagadom, hogy keményen odatettem magam abban a szituációban, de ez teljesen természetes dolog a labdarúgásban. Ha van egy vita, igenis éreznie kell a másiknak, hogy ott vagy, nem hagyod magad. Elértem a labdát, ebben biztos vagyok, és abban is, hogy nem akartam sérülést okozni – soha nem is volt ilyen szándékom, és nem is okoztam sérülést korábban senkinek. Igaz, hogy azóta nem kerestem, ha valóban komoly az eset, akkor megbeszéljük Tóth Bencével.”

A Nemzeti Sportnak szintén nyilatkozó Tóth Bence szerint nem volt előzmény nélküli az eset. Tóthnak a meccs korábbi időszakában nézeteltérése támadt a DVSC hátvédjével, Kinyik Ákossal, abba a hazaiak csapatkapitánya, Tőzsér Dániel is beleavatkozott, majd a mezőkövesdiek második gólja után is ment a szóbeli adok-kapok…

„A korábbi szóváltás lenne a háttérben? – tette fel a kérdést Tóth Bence. – Az biztos, hogy futballmeccsen sok ilyen előfordul, nem kétséges, ő is átélt már ilyesmit, szóval nem hiszem, hogy emiatt rúgott volna meg, de nagyon bánt, ami történt. Ő is a futballból él, én is, egymás megélhetését nem veszélyeztethetjük. A szabálytalanság része a futballnak, sérülés is előfordul, de ami itt történt, túlment egy bizonyos határon.”

A mezőkövesdi futballista hozzátette: bár Tőzsér nem kért tőle bocsánatot, Herczeg András, az ellenfél vezetőedzője a mérkőzést követően azt mondta neki, sajnálja a történteket.

A debreceni mérkőzést a Mezőkövesd nyerte meg 3–2-re, Tőzsér belépője nyomán Tóthot az első félidő hajrájában cserélték le.

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
21 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
Tegnap, 16:57

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25