NS: Ikszek; Gór-Nagynak megköszönték – vasárnap

2018.04.14. 23:18
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

A Fradi sem bírt a Debrecennel, és a Videoton sem a Mezőkövesddel. A bajnoki címért folyó versenyfutás épp annyira nyílt, mint a 26. forduló előtt volt, hiszen mindkét éllovas ikszelt – az OTP Bank Liga 26. fordulójáról öt oldalon minden, amit tudni érdemes.
A Fradi sem bírt a Debrecennel, és a Videoton sem a Mezőkövesddel.
A bajnoki címért folyó versenyfutás épp annyira nyílt, mint a 26. forduló előtt volt, hiszen mindkét éllovas ikszelt – az OTP Bank Liga 26. fordulójáról öt oldalon minden, amit tudni érdemes.

Veszprém, Szeged, Győr és FTC – pályán a négy magyar kézióriás. Mégis mekkora különbség: amíg a győriek final fourba jutásáról számol be Bálint Mátyás, addig a Fradi épp kiesett, a fiúk pedig a Magyar Kupában próbálnak vigasztalódni. Tudósítás a kéziszombatról két oldalon.

Gór-Nagy Miklós már nem az OSC játékosa. A világbajnok pólós kissé elkeseredett emiatt, de hiába van két remek diplomája, mégsem így búcsúzna a medencétől... Roska Emese Boglárka interjúja.

Vettel és a Ferrari igencsak meggyőző 2018-ban. A Kínai Nagydíj előtt Zsoldos Barna vizsgálta meg, hogy mitől ilyen jó az olasz istálló és a vasárnap a pole-ból rajtoló német klasszis.

Ha pedig vasárnap, akkor Junior-melléklet 4 oldalon – az elmúlt hét korosztályos sportjának legfontosabb eseményeivel.

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
7 órája

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32

Glasgow-ban győzött a Ferencváros; Várkonyi Bence már Marco Rossi meghívójának is örül

E-újság
2026.09.18. 00:22

Függöny fel! Kezd a Fradi az El-ben; A mi 11-ünk

E-újság
2026.09.16. 23:50

Marco Rossi fiatalít, és örül, hogy „klubcsapatot" irányíthat; Daniel Arzani úgy érzi, Glasgow-nak még tartozik

E-újság
2026.09.15. 23:55