Útközben – Malonyai Péter jegyzete

Szerencsére nem nekem kell megfejtenem, mi az oka a Bp. Honvéd mélyrepülésének, nagyobb baj, hogy azok sem jutnak a témában egyről a kettőre, akiknek ez a dolguk. A klub elöljáróira gondolok, az íróasztalok mellett éppen úgy, mint az öltözőben.

A történéseket persze lehet csoportosítani, felsorolhatók a sérelmek is, ám ez legfeljebb arra elég, hogy megnyugtassák magukat a hozzáértők, a megoldáshoz kevés. Ha elegendő lenne, akkor nem itt tartana a csapat. Hogy hol tart, megmondhatatlan, a legtalálóbb megállapítás az, hogy – úton van.
Folyamatosan.

A történéseket persze lehet csoportosítani, felsorolhatók a sérelmek is, ám ez legfeljebb arra elég, hogy megnyugtassák magukat a hozzáértők, a megoldáshoz kevés. Ha elegendő lenne, akkor nem itt tartana a csapat. Hogy hol tart, megmondhatatlan, a legtalálóbb megállapítás az, hogy – úton van.
Folyamatosan.

Olyan, mint a vándor, akinek a kedve attól függően rózsás vagy siralmas, hogy tavasz van, nyár, ősz vagy tél – ha süt a nap, szép a világ, ha fúj a szél, veri az eső, belepi a hó, szinte már nincs is kedélye.
Ha valamiben, abban ért egyet mindenki, akit egyáltalán érdekel, mi is van Kispesten, hogy az öltözői légkör a kulcs. Az volt tavaly is, amikor a Videoton elleni siker bajnoki címet ért, s most is, amikor senki sem ért semmit.

Egynyári kaland volt a Bp. Honvédé. Nem érdemtelenül, de esélytelenül lett a legjobb csapat tavaly, ha a Vidi a bajnok, mindenki csak bólogatott volna. Bravúr volt, hogy az esély csupán esély maradt, és alkalom arra, hogy megmutassa mindenki a csapat körül: igenis képes erőt meríteni a váratlan diadalból. Az aranynak, az ünneplésnek munícióval kellett volna szolgálnia ahhoz, hogy még feljebb lépjen a társaság. Nem feltétlenül az eredményeket tekintve, inkább abban, hogy jellege legyen a produkciónak, tartásuk a játékosoknak, erejük és akaratuk arra, hogy minden fellépésükön érezzem: itt, kérem, a bajnokcsapat lépett pályára.

Ne feledjük, a mi kis bajnokságunkban nem a világ legjobbjai vallhatják magukat profinak, a külföldiek közül, aki erre jár, benéz, hátha akad valami szerződésféle, a nálunk nevelkedők közül pedig az őszintébbje leginkább azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy idővel kimondja: keveset kapott ahhoz, hogy igazi futballistának vallhassa magát. És ők vannak az öltözőben Kispesten is, ahol ugyebár a légkör…

És ezzel a kör bezárult. Történhet akármi az idény végéig, a csapatnak sikerült elherdálnia a bajnoki cím kivívásával felhalmozott erkölcsi tőkét.

Talán értik, mire gondolok.

Mármint Kispesten.