Honvéd: Eppel és Lanzafame nem utazott el Milánóba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.06.19. 10:58
Eppel Márton és Davide Lanzafame nélkül utazott el kedd hajnalban Milánóba a Honvéd labdarúgócsapata, hogy szerdán megmérkőzzön az ott edzőtáborozó kínai klubbal, a Csiangszu Szuninggal.

A két futballista itthon maradását már hétfői cikkünkben valószínűsítettük; információink szerint Davide Lanzafame iránt a Videoton érdeklődik, Eppel Mártont pedig egy kazahsztáni csapat csábítja.hétfői cikkünkben valószínűsítettük; információink szerint Davide Lanzafame iránt a Videoton érdeklődik, Eppel Mártont pedig egy kazahsztáni csapat csábítja.

A kispestiek hivatalos indoklása szerint Eppel még a nyári pihenőjét tölti, míg Lanzafamét kisebb sérülés hátráltatja, ezért nem utaztak el.

„Nagyon rövid volt a szünet, a játékosoknak nem is volt idejük megfelelően kipihenni magukat, így a fizikai állapotukból nem veszítettek semmit – idézi a klubhonlap Supka Attila vezetőedzőt. – Múlt kedden kezdtük el a tréningeket napi egy edzéssel, de néhány játékos extra pihenőt kapott, így csak most lesz teljes a csapat.”

A szakmai stáb erre a hétre már mindenképpen szeretett volna edzőmeccset beiktatni a programba, igaz, szombatra, de nem akartak nemet mondani a váratlanul kínálkozó ajánlatra – a kínai bajnokság negyedik helyezettjével játszhatnak.

„Hasznos lesz a mérkőzés, mert meg tudjuk nézni a próbajátékosokat is, ráadásul nem egy másod- vagy harmadosztályú, hanem komoly nívón futballozó csapattal szemben lépünk pályára” – tette hozzá Supka, aki egy bosnyák és egy magyar futballistát is szemügyre vehet a találkozón.

A Honvéd 19 fős kerettel utazott Milánóba. A szerdai meccsen a két nyári igazolás, Eke Uzoma és Holdampf Gergő is pályára léphet.

Legfrissebb hírek

Hiába Eppel gólja, a Csíkszereda továbbra is nyeretlen – videó

Minden más foci
2026.09.11. 22:34

Eppel gólt lőtt, de a Csíkszereda és a Sepsi is ötöt kapott

Minden más foci
2026.09.05. 19:04

Román Kupa: Czékus-gólpasszal és Eppel-góllal nyert a Csíkszereda

Minden más foci
2026.09.02. 19:20

Eppel Márton két gólja ellenére a Csíkszereda kikapott odahaza a CFR-től

Légiósok
2026.08.29. 17:46

Eppel Márton a szinte teljesen üres kapuval szemben fejelt fölé a Sepsi ellen – videó

Légiósok
2026.08.16. 09:46

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 17:15

Menedzsere külföldi csapatot keres Vitális Milánnak

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 18:16

Eppel Márton: A román ligából is be lehet kerülni a válogatottba

Légiósok
2026.03.14. 10:52