MTK: újabb kapus érkezett, ezúttal az egyik kiesőtől – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.06.25. 16:07
A labdarúgó NB I-be feljutó MTK bejelentette Horváth László szerződtetését.

A 30 esztendős kapus 2015 nyarától a Balmazújváros játékosa volt. Az NB II-ben dolgozott együtt Feczkó Tamással, az MTK vezetőedzőjével. Horváth korábban Kaposváron és Szigetszentmiklóson futballozott. A 2017–2018-as idényben 22 NB I-es mérkőzésen jutott szóhoz.

Az MTK nem jelezte, hány évre írt alá az új szerzemény, aki az ukrán Artem Kicsak után a második kapus, aki a nyáron a budapesti kék-fehérekhez csatlakozott. Úgy tudni, az MTK kölcsönadja egyik fiatal kapuvédőjét, Bese Balázst, aki iránt a Vasas érdeklődik.

Az MTK nem jelezte, hány évre írt alá az új szerzemény, aki az ukrán Artem Kicsak után a második kapus, aki a nyáron a budapesti kék-fehérekhez csatlakozott. Úgy tudni, az MTK kölcsönadja egyik fiatal kapuvédőjét, Bese Balázst, aki iránt a Vasas érdeklődik.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Bognár István (Mezőkövesd – szabadon igazolhatóként), Horváth László (Balmazújváros), George Patrick Ikenne-King (nigériai, Bp. Honvéd – szabadon igazolhatóként), Karacs Dániel (Monor), Artem Kicsak (ukrán, Olimpik Doneck – Ukrajna) Jevhen Szelin (ukrán, Aszterasz Tripolisz – Görögország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Demjén Patrik (Budaörs), Forgács Péter (Budafoki MTE, ?), Hinora Kristóf (Nyíregyháza, ?) Kovács Botond (Mosonmagyaróvár, ?), Lustyik Levente (Békéscsaba, ?), Myke Bouard Ramos (brazil, Haladás), Szatmári István (Békéscsaba, ?), Tóth Milán (Szeged 2011, ?) Varga Szabolcs (Vác FC, ?), Vogyicska Bálint (Vasas)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:Jarin Hasszan (izraeli, Hapoel Petah-Tikva – Izrael, próbajáték), Pintér Ádám (Greuther Fürth – Németország)
Távozók: Asztalos Dávid (ceglédi kölcsönszerződése és MTK-s szerződése is lejárt, szabadon igazolható), Bori Gábor (Monor, lejárt a szerződése), Fadgyas Tamás (érdeklődik iránta: Nyíregyháza), Hrepka Ádám (lejár a szerződése, szabadon igazolható, érdeklődik iránta: Vasas), Jakab Dávid (ETO FC Győr), Khaly Iyane Thiam (szenegáli, Levszki Szófia – Bulgária, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: Karacs Dániel (Monor), Palincsár Martin (budaörsi kölcsön után Monor), Sági Milán (Monor, ismét kölcsönbe), Szabó Dominik (Monor), Szerencsi Miklós (Monor), Szuhodovszki Soma (Monor)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Adorján Gergő
(Monor), Bese Balázs (kölcsönbe, Vasas), Borbély Bálint (ETO FC Győr)

Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
11 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
12 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23
Ezek is érdekelhetik