NB I: Bognár István távozik Mezőkövesdről – hivatalos

2018.06.12. 11:31
A labdarúgó NB I-ben kilencedik helyen végző Mezőkövesd bejelentette, Bognár István máshol folytatja pályafutását. Azt azonban egyelőre nem tudni, hova igazol a középpályás.

A Nemzeti Sport Online korábban úgy értesült, hogy a mezőkövesdi Bognár István iránt több klub is érdeklődik. Az egyik kérő az élvonalba feljutó MTK lehet.

A Mezőkövesd kedden jelezte, Bognár – akinek az idény végén lejár a szerződése – távozik a klubtól, ám a közleményben nem szerepel, hol folytatja a 27 éves futballista.MTK lehet.

A Mezőkövesd kedden jelezte, Bognár – akinek az idény végén lejár a szerződése – távozik a klubtól, ám a közleményben nem szerepel, hol folytatja a 27 éves futballista.

Bognár 2012 és 2014 között volt először a kövesdiek labdarúgója. Idén februárban a Ferencvárostól igazolt vissza Mezőkövesdre. A tavasszal tizennégy mérkőzésen lépett pályára, összesen egy gólt szerzett és két gólpasszt adott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Nagy Richárd (Vác FC), Szappanos Péter (ZTE FC), Vajda Sándor (Balmazújváros)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Csirmaz István (Szolnoki MÁV, ?), Murai Márk (Kazincbarcika, ?), Peter Sulek (szlovák, MFK Karviná – Csehország, ?),
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Bognár István (lejárt a szerződése, ?)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
21 órája

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Korai gól döntött, a Tiszakécske legyőzte a több helyzetet is elhibázó Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:18

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15