Haladás: elfogadhatatlan Priskin cselekedete, pénzbüntetést kapott

T. N.T. N.
2018.07.26. 11:40
null
A kiállított Priskin Tamás (jobbra) pénzbüntetést kapott (<strong>Fotó</strong>: Török Attila)
A Haladás vezérkara elfogadhatatlannak tartja Priskin Tamás cselekedetét, de sokallja a piros lapjáért kapott négymeccses eltiltást.

Fellebbez az MLSZ fegyelmi bizottságának határozata ellen a Haladás, mert aránytalanul soknak tartja Priskin Tamás négy bajnokira szóló eltiltását. Mint megírtuk, a Ferencváros kölcsönjátékosa az első mérkőzését játszotta szombaton a Haladásban, és a Honvéd elleni bajnoki 81. percében Batik Bence arcon ütéséért a játékvezető kiállította.

A fegyelmi bizottság döntése értelmében a csatár legközelebb csak augusztus 25-én az MTK Budapest ellen léphetne pályára a bajnokságban, közben kihagyhatja az Újpest, a Ferencváros, a Puskás Akadémia és a Diósgyőr elleni meccset.

Cselekedete elfogadhatatlan és elítélendő, elbeszélgettünk vele, és pénzbüntetést kapott – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője. – De az a fegyelmi bizottság határozatában is szerepel, hogy nem okozott sérülést, ellenben hátvédünk, Bosnjak Predrag orra nem ártatlan ütközés után kezdett el vérezni. Többször ápolták az oldalvonal mellett, le kellett cserélnünk, agyrázkódás gyanújával még éjszaka megvizsgálták a kórházban. A sérülésokozásért az ellenfél játékosa sárga lapot sem kapott. Hangsúlyozom, Priskin Tamás felelőtlen volt, de előtte Batik Bence kétszer-háromszor is belerúgott játékosunkba következmény nélkül.”

Priskin kiállítása

Legfrissebb hírek

Robbie Keane távozik az FTC kispadjáról – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

Szerhij Rebrovot továbbra is a magyar kispad érdekelné

Labdarúgó NB I
2026.05.22. 17:54

NB I: az MTK volt az előző idény legsportszerűbb csapata

Labdarúgó NB I
2026.05.22. 14:27

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.22. 13:37

NB I: megvan az első távozó az ETO FC-nél

Labdarúgó NB I
2026.05.22. 10:59

NB I: Bódog Tamás ígéretet kapott, hogy ütőképes keretet alakíthat ki

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 16:00

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 15:44

NB I: egy évvel hosszabbít a Paks rutinos középpályása

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 14:37
Ezek is érdekelhetik