Honvéd: Vadócz Krisztián máris távozik a klubtól – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.28. 12:46
null
A 33 éves középpályás a nyáron érkezett Kispestre, ám inkább külföldön szeretne futballozni (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben második helyen álló Budapest Honvéd bejelentette, Vadócz Krisztián közös megegyezéssel felbontotta szerződését.

A kispesti közleményben az áll, Vadócz úgy döntött, szeretne még egy-két évet külföldön játszani. A Honvéd jelezte, a klub és a játékos is elégedett volt a 33 esztendős középpályás Kispesten eltöltött rövid időszakával.

A 42-szeres válogatott játékos – aki korábban Franciaországban, Skóciában, Hollandiában, Spanyolországban, Dániában, Indiában, Svájcban, Ausztráliában és Hongkongban futballozott – július elején, tizenhárom év után tért vissza a Honvédhoz. Vadócz ebben a szezonban a kispestiek összes tétmérkőzésén kezdő volt: az NB I-ben hat, az Európa-liga-selejtezőben négy meccsen lépett pályára, gólt nem szerzett. Úgy hírlik, ismét a távol-kelet felé veheti az irányt.

A Nemzeti Sport Online úgy tudja, hogy így már szóba került a Honvédnál Hidi Patrik szerződtetése, aki a nyáron bontott szerződést a spanyol másodosztályú Real Oviedóval, és a múlt héten már Kispesten tréningezett. Akkor a játékos menedzsere, Filipovics Vladan még arról beszélt, hogy nem került szóba Hidi visszaigazolása, csak edzéslehetőséget kért a klubtól, a posztján szereplő Vadócz távozásával azonban változott a helyzet, információink szerint a Honvéd szeretné újra szerződtetni korábbi csapatkapitányát.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Fousseni N'Ganon Bamba(guineai, Csornomorec Odessza – Ukrajna), Batik Bence (Ferencváros – szabadon igazolhatóként), Holdampf Gergő (Nyíregyháza Spartacus), David N’Gog (francia, Ross County – Skócia, szabadon igazolhatóként), Tomás Pilík (cseh, Zbrojovka Brno – Csehország), Dino Skvorc (horvát, Alaskert – Örményország), Eke Uzoma (nigériai, Balmazújváros – szabadon igazolhatóként), Vadócz Krisztián (Kitchee SC – Hongkong)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Cipf Dominik, Temesvári Attila, Kovács Nikolasz, Szendrei Norbert
Kiszemeltek: Hidi Patrik (szabadon igazolható, legutóbb Real Oviedo – Spanyolország)
Távozók: Bobál Dávid (Dukla Praha – Csehország, szabadon igazolhatóként), Csábi Mihály (Csorvás), Eppel Márton (Kajrat Almati – Kazahsztán),Göblyös Dániel (dorogi kölcsön után Komárom), George Patrick Ikenne-King (nigériai, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Kadima Kabangu (Kongói DK-beli, Shirak FC – Örményország) Tomás Kosút (szlovák), Kovács Dániel (dorogi kölcsön után ESMTK), Davide Lanzafame (olasz, Ferencváros),Vadócz Krisztián (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:Herjeczki Kristóf (Gyirmót FC Győr), Stoiacovici Dávid (Tiszakécske)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Vajda Dániel (dorogi kölcsön után)

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik