Paks: „Nem lehet ráfogni, hogy azért van csak egy pontunk, mert…”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.11. 16:46
Vasárnap a Paksi FC az Újpestet fogadja a labdarúgó NB I 4. fordulójában, ez mellesleg Csertői Aurél csapatának első otthoni meccse lesz a szezonban. A Paksnak szüksége lenne a jó eredményre hazai közönsége előtt, ugyanis az eddigi három fellépésén csupán egy pontot szerzett – a Mol Vidi FC-vel döntetlen játszott, a Honvédtól és a Mezőkövesdtől kikapott.

A negyedik bajnoki találkozó előtt Csertői Aurél vezetőedző értékelte csapata eddigi teljesítményét, és a soron következő találkozóról is elmondta a véleményét a klub honlapjának.Csertői Aurél vezetőedző értékelte csapata eddigi teljesítményét, és a soron következő találkozóról is elmondta a véleményét a klub honlapjának.

„Egyáltalán nem vagyok elégedett az eddig mutatott játékunkkal, kivéve talán a Vidi elleni meccsünket – vélekedik a tréner. – A hazai pálya talán segíthet nekünk abban, hogy végre jól vagy inkább eredményesen játsszunk. Ugyanakkor nem lehet ráfogni, hogy azért van csak egy pontunk, mert eddig idegenben voltunk mind a három találkozón. Ez nem lehet mentség.”

„Az Újpest remek csapat, ezt bizonyította az elmúlt bajnoki idényben is, nagyon nehéz lesz ellene javítani a mutatóinkon. De ahhoz, hogy ne ragadjunk be a rajtnál, mindenképp pontokat kell szereznünk” – szögezte le Csertői Aurél, akinek hárommeccses eltiltása lejárt, így ezen a találkozón már a kispadról irányíthatja játékosait.

A Paksi FC–Újpest FC találkozó vasárnap 17 órakor veszi kezdetét.

NB I, 2018–2019, 4. FORDULÓ
AUGUSZTUS 10., PÉNTEKHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Mol Vidi FC–Debreceni VSC 1–1 Felcsút,
Pancho Aréna
Kassai Viktor
AUGUSZTUS 11., SZOMBAT
19.30: Kisvárda–Ferencváros
(Tv: M4 Sport)
Kisvárda,
Várkerti Sporttelep
Pintér Csaba
19.30: Haladás–Puskás Akadémia
Szombathely,
Haladás Stadion
Solymosi Péter
19.30: MTK Budapest–Diósgyőri VTK
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Andó-Szabó Sándor
AUGUSZTUS 12., VASÁRNAP
17.00: Paksi FC–Újpest FC
(Tv: M4 Sport)
Paks, Városi Stadion
Berke Balázs
19.00: Mezőkövesd–Bp. HonvédMezőkövesd, Városi StadionErdős József
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

 

Legfrissebb hírek

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
12 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
13 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Windecker József: Csak védekezve nem érhetünk el jó eredményt

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 10:01
Ezek is érdekelhetik