DVSC: Tőzsér megsérült, nem játszhat az MTK ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.11.28. 13:10
Megsérült Tőzsér Dániel, a labdarúgó NB I-ben szereplő Debrecen csapatkapitánya, így biztosan nem lép pályára a hétvégi fordulóban az MTK ellen, adta hírül a klub hivatalos honlapja.

Tőzsér Dániel a Mol Vidi FC elleni bajnoki mérkőzésen sérült meg, majd a vizsgálatokon kiderült, hogy beszakadt a combhajlítója. Azt egyelőre nem tudni, hogy mennyit hagy ki a rutinos középpályás, de az MTK elleni idegenbeli bajnokin biztosan nem számíthat rá Herczeg András.

A 31-szeres válogatott játékos mindössze két mérkőzésen nem lépett pályára ebben az idényben, akkor a DVSC hazai pályán 3–1-re győzte le a Kisvárdát, majd idegenben 2–2-es döntetlent játszott a Ferencváros ellen. A Debrecen 15 forduló után 21 ponttal a tabella hetedik helyén áll.

Legfrissebb hírek

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
1 órája

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
21 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
Tegnap, 16:57

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10