Sorsdöntő napok – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2018.12.07. 23:32

Két fordulóval a labdarúgó NB I őszi idényének befejezése előtt a második helyezett Mol Vidi FC-nek öt pont a hátránya a Ferencvárossal szemben. Juhász Rolandék szombaton Újpesten játszanak, majd zárásként a Fradival hazai pályán mérkőznek jövő vasárnap. Az Európa-liga csoportkörében a székesfehérváriak az utolsó mérkőzésükön csütörtökön a Chelsea-t fogadják, s van még esélyük, hogy az egyenes kieséses szakaszba jussanak.

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy az elkövetkező kilenc nap alapjaiban meghatározhatja a Vidi tavaszi sorsát. Ugyanakkor azt szoktuk mondani, a mai, modern futballban bírni kell a jelen esetben szombat, csütörtök, vasárnap-igénybevételt. Noha az egész magyar futballtársadalom áhítja, nagyon kevés az esély, hogy a csapat a nemzetközi kupában megéri a tavaszt, pedig erre várunk a Debrecen 2004-es kupabravúrja óta, amikor is a Loki az UEFA-kupa harmadik fordulójában búcsúzott az FC Bruges-zsel szemben. Tegyük hozzá: ha ez nem sikerül, a Vidi akkor is megállta a helyét, a pontszámot tekintve biztos, hogy nem szerez kevesebbet, mint amennyit 2012-ben ugyancsak az El csoportkörében gyűjtött. A Chelsea ellen az esélytelenek nyugalmával kell pályára lépni – más kérdés, hogy amikor még ezt a kissé elkoptatott futballszlenget használtuk, nem is voltunk annyira esélytelenek...

Az sem mindegy, hogy a magyar bajnoki címvédő mekkora hátránnyal vág a tavasznak. Az FTC-vel szemben már a jelenlegi ötpontos különbség is tetemesnek tűnik, s nemcsak az van benne a pakliban, hogy csökken a differencia, hanem az ellenkezője is. Már csupán azért is, mert a Kaposvár elleni Magyar Kupa-kiesést követően az Újpest úgy készül a hazai bajnokira, hogy ezen a mérkőzésen újraépítheti magát a kupából címvédőként kizuhanó csapat. S az őszi utolsó körben következik a listavezető FTC, amellyel szemben győzelmi kényszerben vannak a fehérváriak, ha csökkenteni akarják az ötpontos különbséget.

Sorsdöntő napok előtt áll tehát a Vidi, de mindent összevetve mégis csak jó helyzetben. Mert ilyen célokért érdemes küzdeni. Tudom, elcsépelt végkövetkeztetés, mint ahogyan az is, hogy ha az egyik lehetőség elúszik, a másikban még mindig lehet javítani.

Legfrissebb hírek

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
11 órája

Zöld-foki ragyogás – Somogyi Zsolt jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:51

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:56

Visszatért a zseni – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 00:05

A bakelit varázsa – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.24. 23:21

Szertefoszlott szkepticizmus – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 23:12

Pótcselekvés – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.21. 23:58

Ne szólj szám... – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.20. 23:21
Ezek is érdekelhetik