Klub és élet – Malonyai Péter jegyzete

Esete, pontosabban klubja válogatja, hogy hol miként törődnek a futballmúlttal, törődnek-e egyáltalán. Az ilyesmit nem lehet kötelezővé tenni, az én olvasatomban alapvetően jó modor kérdése, s ugyebár a hétköznapi közeledés formáit lehetetlen, de legalábbis nem szokás szabályzatokba foglalni, mondjuk, licenckövetelményként feltüntetni.

Meg aztán az egykori klasszisok s általában a „volt” megbecsülésének nem kedvez korunk, amelyben leginkább a jelen idő viszi a prímet, esetleg a jövő, ám azt ugyebár senki sem sejtheti.

A legnagyobb csavar, hogy a múlt megbecsülésének nálunk nincs – hagyománya. A rendszerváltás előtt nem volt ildomos emlegetni az egykori sikereket, megszólaltatni például a két háború közötti klasszisokat, elvégre profik voltak, s a hivatásos lét az ördög találmánya volt. Hogy 1985-ben mégis létrejött a Fradi Múzeum, az elsősorban az alapítónak, a legendás Nagy Bélának volt köszönhető, az ő megszállottsága, kitartása többet nyomott a latban, mint a klub szándékai.

Biztosan ma is akadnának Nagy Bélák, csak éppen senkinek sem fontos, hogy megkapjanak mindent, pénzt, paripát, fegyvert, hogy egy-egy klub rangját emeljék. Mert – bármennyire is távol áll a csak nyerjünk szombaton szemlélettől – igenis növeli a presztízst a múlt. Ideértve azt is, hogy az egykori klasszisok, a szeretett bálványok nem megtűrt, nem kötelességből, meg-meghívott vendégként vannak jelen – a jelenben.

Apropó jelen... Azért azzal sincs minden rendben. Nem tudok olyan klubról, amelyben lenne élet, nomen est omen: klubélet. Lehet mosolyogni azon, amikor Nyilasi Tibor visszatérően elmeséli, hogy a Fradi-sportolók annak idején az Üllői úti klubházban múlatták az időt szombatonként, szerettek ott lenni, természetes volt nekik. De emlékszem az MTK helyiségére is a Bajza utcában, ahol rendre összejöttek a drukkerek, játékosok, kártyáztak, beszélgettek, ettek-ittak, itt is a klubszeretet volt a közös nevező.

Ez persze már aligha tér vissza, a múlt már csak ilyen. A rohanás az úr, mindenki jön és megy, edzésre, edzésről, meccsre, meccsről, az korunk hőse, akinek nincs egy pillanatnyi ideje sem – megpihenni.

Vannak persze pozitív példák (tiszteletjegy, VIP-páholy, ünnepi meghívók), ám a múlt jelenlétére a klubokban nincs ott – az igény.

S vele – hitem szerint – az igényesség.