Vidi: szerdától a visszatérő Elek Ákos is a csapattal készül

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
2019.01.08. 07:19
null
Elek Ákos Kazahsztánból tér haza a Vidihez (Fotó: archív)
A bajnoki címvédő Mol Vidi FC labdarúgócsapatánál hétfőn és kedden orvosi vizsgálatokon, különböző felméréseken vesznek részt a játékosok, míg szerdán az első edzést is megtartja Marko Nikolics vezetőedző. Azon a foglalkozáson értesüléseink szerint már az első téli szerzemény, Elek Ákos is részt vesz.

 

Bővíthetjük egy szóval az előző mondatot: értesülésünk szerint a szerdai edzésen újra piros-kék szerelést ölt Elek Ákos is. Mint azt a Nemzeti Sport Online-on elsőként, december 21-én előre jeleztük, a kazah Kajrat Almatinál töltött csaknem két esztendő után a harmincéves középpályás hazatér, és minden bizonnyal a Mol Vidiben folytatja pályafutását – az ezzel kapcsolatos bejelentést már kedden megtehetik az érintettek.

Onnantól kezdve a 48-szoros válogatott futballista arra készülhet, hogy a hetvenkilencedik bajnoki meccsét is lejátssza a fehérvári együttesben. Elek Ákos ugyanis korábban éveken át erősítette a Vidit, tagja volt a klubtörténet első bajnoki címét – a 2010–2011-es idényben – megnyerő csapatnak. Ha már az imént szóba került a válogatottság, érdemes megemlíteni, a játékos tavaly szeptemberben arra kérte Marco Rossi szövetségi kapitányt, hogy családi okok miatt az ősszel tekintsen el a meghívásától.

Nos, az ősz elmúlt, a kétgyermekes családapa pedig hazatért – ezek után nem zárható ki, hogy a nemzeti együttesbe is lesz neki visszaút. A rutinos labdarúgó első útja Spanyolországba vezethet: szombattól Marbellában készül a Vidi.

A kéthetes edzőtáborozás alatt több tesztmérkőzésen is pályára lép, a programról ma még csupán annyit lehet tudni, hogy az ellenfelek között szerepel a német Kaiserslautern is, a négyszeres német bajnok, igaz, jelenleg csak a harmadosztályban szereplő klub tájékoztatása szerint a meccset január 19-én játsszák.

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL VIDI FC-NÉL
Érkezők: Elek Ákos (Kajrat Almati – Kazahsztán)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

A második csapatból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Elek Ákos (Kajrat Almati – Kazahsztán)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Sztefan Scsepovics (szerb), Vinícius (brazil-magyar, Genoa, SPAL Frosinone – Olaszország)

A MOL VIDI FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
január 7–8.: orvosi felmérések; január 9.: első edzés
Edzőtábor:január 12–26., Marbella (Spanyolország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK (helyszín: Marbella)
Január 19.: Mol Vidi–Kaiserslautern (német) – a meccset a német klub jelentette be, a Vidi még nem tette közzé a felkészülési mérkőzéseit.

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
5 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28