Honvéd: Dárdai Pál volt játékosa Kispesten folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.11. 19:31
null
Keddi sajtótájékoztatóján a Honvéd minden bizonnyal Enisz Ben-Hatira (jobbra) érkezését jelenti be (Fotó: AFP, archív)
Dárdai Pál és a Hertha BSC korábbi labdarúgója, a 12-szeres tunéziai válogatott Enisz Ben-Hatira az NB I-ben harmadik helyen álló Budapest Honvédnál folytatja pályafutását – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

 

A csakfoci.hu-hoz hasonlóan a Nemzeti Sport Online is úgy értesült, hogy a 30 esztendős, a német korosztályos válogatottal 2009-ben U21-es Európa-bajnokságot nyerő Ben-Hatira lesz a kispestiek harmadik téli szerzeménye. Információink szerint a rutinos futballista hétfőn már a Honvéd székházában járt, és a klub keddi sajtótájékoztatóján hivatalosan is bejelentik az érkezését.

Ben-Hatira pályafutásának legszebb időszakát 2006 és 2016 között a Hamburgnál és a Herthánál töltötte el. Berlinből három évvel ezelőtt azért kellett távoznia, mert az egyik mérkőzés után a csapatbuszon kritizálta társait, amiért kétgólos előnyből nem tudták megnyerni a meccset, Mitchell Weiserrel pedig össze is szólalkozott.

Azóta játszott a Darmstadtban, a török Gaziantepsporban, valamint a tunéziai Espérance-ban is, de tavaly május óta nem volt csapata.

Ben-Hatira a Bundesligában 101 mérkőzésen 15 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott, míg a német másodosztályban 47 fellépésén hétszer volt eredményes.

Értékét a Transfermarkt jelenleg 400 ezer euróra becsüli, de korábban hárommillió euróra is taksálták.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Mohamed Mezgrani (algériai, USM Alger – Algéria)
Kölcsönbe érkezők:
Zakaria Beglarisvili (grúz, Flora Tallinn – Észtország)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Szabó Alex, Zvara Levente
Kiszemeltek: Enisz Ben-Hatira (tunéziai, legutóbb Espérance – Tunézia, szabadon igazolható)
Távozók: Baráth Botond (Sporting Kansas City – Egyesült Államok, szabadon igazolhatóként), Deák István (szerbiai, Napredak Krusevac – Szerbia, szabadon igazolhatóként), Hidi Patrik (Irtis Pavlodar – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként), Holdampf Gergő (Szombathelyi Haladás, szabadon igazolhatóként), Tomás Pilík (cseh, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: 1. FK Príbram – Csehország)
Kölcsönbe távozók: Kovács Nikolasz (Balmazújváros)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Gróf Dávid, Holender Filip (érdeklődik iránta: DAC – Szlovákia), Májer Milán (Dorogi FC), Pölöskei Zsolt (átadólistán)

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
1 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00