Nincs recept – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2019.02.05. 23:05

Két 2000-es születésű magyar futballistáról szóltak a hírek az elmúlt napokban: a 2017-ben a Magyar Futball Akadémiától az Ajaxhoz igazoló Schön Szabolcs hétfőn az MTK-hoz került, míg Tamás Nándor, a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia neveltje a Puskás Akadémia színeiben a Mol Vidi ellen sikeresen mutatkozott be az NB I-ben, ezt megelőzően 2018-ban a másodosztályú Csákvárban már szerzett némi rutint a felnőttek között.

Most kellene okosnak lenni, hogyan is menedzseljük a magyar fiatalokat.

Az egyik irányzat szerint amint lehet, nyugatra kell menni, mert a hazai közegbe beleszürkülnek, másfajta vélekedés szerint az izmosodó tehetségeket minél előbb be kell(ene) vetni itthon, ha máshol nem, a másodosztályban, hogy felvegyék a felnőttmeccsek ritmusát, aztán lépjenek feljebb. A kérdést persze akkor sem lehet megkerülni: hogyan hat rájuk az itthoni közeg?

Schön Szabolcs nem látott esélyt a játékra az Ajax felnőttcsapatánál, ezért fogadta el több magyar együttes megkeresése után az MTK ajánlatát. Hozzá hasonlóan Szerető Krisztofer – Schönnel és Pisont Patrickkal 2015-ben ő is járt az amszterdami klubnál – is hazatért, a Ferencvárosban folytatja, mert nem érzi úgy, hogy a Stoke-ban lenne jövője, úgyhogy most rajta (is) múlik, hogy a Fradiban lesz-e.

Most akkor hogy van ez? Kudarcot vallottak az itthoni akadémiákról a minél előbb, annál jobb elv alapján külföldi futballműhelyekbe menekített ifjoncok, vagy később érnek be, mint kinti társaik – ha igen, miért? –, s az érési időszakot a talán biztosabb játéklehetőség reményében itthon töltik? Mindeközben Tamás Nándor nemhogy beilleszkedett a Puskás Akadémia – Radoki János edző érkezésével minden jel szerint a sok futásra épülő – játékrendszerébe, hanem korábbi csákvári edzője, Szijjártó István szerint a rövid távú sprintekben az egyik leggyorsabb a magyar mezőnyben, ha nem a leggyorsabb.

A leírtaknak nem mond ellent, hogy a szintén 2000-es születésű Szoboszlai Dominik már bemutatkozott az osztrák Red Bull Salzburgban, továbbá, hogy az 1999-ben született Schäfer András a minap a Genoához igazolt. A Széljegyzet terjedelmi korlátai nem engedik meg valamennyi tényező feltárását, hogy közelebb jussunk a válaszhoz, ám egyvalami biztos: ahogy nincs két egyforma futballista, recept sincsen. De hogy ne térjek ki az állásfoglalás elől, az itt és a most a fontos. Tamás Nándor, Schön Szabolcs (és Szerető Krisztofer) jelenleg a magyar élvonalbeli bajnokságban rúgja a labdát, ám vágyaik netovábbja nyilván nem az NB I. Ha ez így van, nem tehetik meg, hogy beleszürkülnek.

Legfrissebb hírek

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
7 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.05. 23:48

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2026.02.04. 23:41

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.03. 23:52

Magyarul moroghat – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2026.02.02. 23:05

Időt nyert a Ferencváros – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 23:23

Egy százalék – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 23:45

Európai klasszikusok – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
2026.01.30. 23:49
Ezek is érdekelhetik