Mezőkövesden hagyta régóta tartó idegenbeli veretlenségét a Paks

Vágólapra másolva!
2019.03.02. 16:48
Az NB I 23. fordulójában a Mezőkövesd legyőzte a Paksot, amely így elveszítette hosszú ideje tartó idegenbeli veretlenségét.
A Mezőkövesd a szünet után feltörte a Paks védelmét, és megnyerte a találkozót (Fotó: Dömötör Csaba) – GALÉRIÁNK A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!
A Mezőkövesd a szünet után feltörte a Paks védelmét, és megnyerte a találkozót (Fotó: Dömötör Csaba) – GALÉRIÁNK A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

 

NB I
23. FORDULÓ

Mezőkövesd–Paksi FC 2–0 (Koszta 66. – 11-esből, Molnár G. 91.)
Mezőkövesd, Városi Stadion, 1542 néző. Vezette: Karakó Ferenc

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Ha valami a paksiak mellett szólt ezen a mérkőzésen, az az volt, hogy az agresszív védekezésének köszönhetően október 20. óta veretlenek idegenben. A mezőkövesdieket pedig az (is) motiválhatta, hogy a tavasz eddigi összecsapásain még nem sikerült győzelemmel meglepniük a lelkes publikumot.

A hazai csapat ennek szellemében nem is engedte kibontakozni ellenfelét. Kuttor Attilának egyébként változtatnia kellett jól bevált csapatán, ugyanis a pénteki edzésen a házi gólkirály, Sztefan Drazsics megsérült és nem vállalhatta a szereplést – helyén Koszta Márk jutott szóhoz.

A Paks nyílt játékot választott, elöl Simon András állomásozott, de kifejezetten támadófeladatot kapott Hahn János is, aki gyakran nyomult előre a jobb oldalon. Jó volt az iram, a Mezőkövesd megbecsülte a megszerzett labdát, így viszont sok volt a hátrafelé adogatás. Később előbb Koszta Márk fejese tévesztett célt, majd Bertus Lajos lövése zúgott el a jobb sarok mellett. Karakó Ferenc játékvezető túlságosan gyorsan vette elő a sárga lapot, Kecskés Tamás nem érdemelt fegyelmezést, abszolút sportszerű mederben zajlottak az események. Idővel egyre több lett a rossz passz, kezdtek egyre óvatosabb felfogásban játszani a csapatok, és miután a félidő hajrájára mindkét oldalon sokasodtak a hibák, így kifejezetten jól jött a szünet.

A második félidőben a Mezőkövesd nagyobb sebességre kapcsolt, jóval több lett a feladata a paksi védelemnek, sőt a hazaiak tizenegyesből szerzett gólja után már kapaszkodni kellett az eredmény után is. A vendégeknek bátrabb, kezdeményezőbb játékra lett volna szüksége, ez viszont azzal járt, hogy több esetben is fellazult a hátsó alakzat. Baj nem lett a dologból, érdekes módon a vendégek átvették az irányítást, aktívabbá váltak. Főleg a jobb oldalon vezették akcióikat, a beíveléseket azonban a kövesdi hátvédek kifejelték. A paksi labdarúgók minden idegszálukkal az egyenlítés érdekében harcoltak, diktálták a tempót, a 79. percben azonban Koszta Márk eldönthette volna a mérkőzést: Cseri Tamás lövését Nagy Gergely csak kiütni tudta, a hazai támadó nyolc méterről az üres kapu fölé fejelte a labdát…

Az utolsó pillanatokban aztán jött a slusszpoén: Molnár Gábor legszebb napjait idéző módon indult előre, két paksi védőt is kicselezett, és amikor helyzetbe került, nem remegett meg, bal lábbal laposan a bal sarokba lőtte a labdát. A győzelemmel a Mezőkövesd első idei hazai sikerét ünnepelhette, míg a Paksnak megszakadt az idegenbeli veretlen menetelése.


NB I, 2018–2019, 23. FORDULÓ
MÁRCIUS 2., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Puskás Akadémia–Debreceni VSC 2–0Felcsút,
Pancho Aréna
Kassai Viktor
1028
Újpest FC–MTK Budapest0–0
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion
Solymosi Péter
2786
Bp. Honvéd–Haladás 1–3
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Erdős József
1565
Mol Vidi–Kisvárda 2–1Székesfehérvár,
Mol Aréna Sóstó
Berke Balázs
1975
Mezőkövesd–Paksi FC 2–0
Mezőkövesd,
Városi Stadion
Karakó Ferenc
1542
Ferencváros–Diósgyőri VTK 7–0Budapest,
Groupama Aréna
Bognár Tamás
9437
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 23 15 4 4 50–18 +32 49
2. Mol Vidi FC 23 13 4 6 37–23 +14 43
3. Újpest FC 23 9 10 4 28–15 +13 37
4. Budapest Honvéd 23 10 5 8 27–23 +4 35
5. Debreceni VSC 23 9 7 7 28–27 +1 34
6. Mezőkövesd Zsóry FC 23 8 8 7 34–30 +4 32
7. MTK Budapest 23 9 4 10 33–34 –1 31
8. Paksi FC 23 7 9 7 27–30 –3 30
9. Puskás Akadémia FC 23 8 3 12 27–31 –4 27
10. Kisvárda 23 6 6 11 23–39 –16 24
11. Diósgyőri VTK 23 6 6 11 23–44 –21 24
12. Szombathelyi Haladás 23 3 4 16 18–41 –23 13

 

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.12. 12:23

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28
Ezek is érdekelhetik