Női NB I: öt perc alatt triplázott az MTK támadója; FTC: 9!

2019.04.13. 23:54
A listavezető Ferencváros és a címvédő MTK is fölényes győzelmet aratott a női labdarúgó NB I 17. fordulójában.

A zöld-fehérek a sereghajtó Magyar Labdarúgó Egyletet (MLE) verték meg 9–0-ra, miután szűk negyedóra elteltével már három, míg a szünetben hat góllal vezettek. Az FTC-ben a 17. életévét a következő hetekben betöltő Papp Luca és Róth Rebeka is betalált, a második félidőre beszálló Kocsán Petra pedig mesterhármast ért el. A Fradiban az utolsó fél órát a pályán tölthette az amerikai Alana Smith is, aki ezen a mérkőzésen mutatkozott be a magyar bajnokságban.Magyar Labdarúgó Egyletet (MLE) verték meg 9–0-ra, miután szűk negyedóra elteltével már három, míg a szünetben hat góllal vezettek. Az FTC-ben a 17. életévét a következő hetekben betöltő Papp Luca és Róth Rebeka is betalált, a második félidőre beszálló Kocsán Petra pedig mesterhármast ért el. A Fradiban az utolsó fél órát a pályán tölthette az amerikai Alana Smith is, aki ezen a mérkőzésen mutatkozott be a magyar bajnokságban.

A címvédő MTK a szünetben még 0–0-ra állt, végül magabiztos, 5–0-s győzelmet aratott Makón a Szent Mihály vendégeként. A gólcsapot Nagy Lilla nyitotta meg, aki a második játékrész elején öt perc leforgása alatt triplázott!

NŐI NB I
17. FORDULÓ

Szent Mihály–MTK 0–5 (Nagy L. 50., 52., 54., Csányi D. 64., Tóth B. 66.)
Ferencváros–MLE 9–0 (Papp L. 4., Mosdóczi 7., 24., Poljak 13., 32., Róth R. 28., Kocsán 57., 73., 87.)

Vasárnap
14.00:Haladás Viktória–Astra
15.00:Diósgyőri VTK–ETO FC Győr

AZ ÁLLÁS
1. Ferencváros
1716
1
68–11+5748
2. MTK
17112
4
50–11+3935
3. DVTK
1684
4
45–19+2628
4. Haladás Viktória
167
5
4
25–16+926
5. Astra
167
3
5
25–22+325
6. ETO FC Győr
163
5
829–36–7
14
7. Szent Mihály 17 3
14
10–60 –50 9
8. MLE 17
1
16
5–82 –77 3
A Ferencváros már biztossá tette helyét a bajnoki döntőben.

 

Legfrissebb hírek

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
9 órája

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Az FTC 30 fős kerettel utazott el az ausztriai edzőtáborba

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 17:17

Kubatov Gábor: Ha a Fradinak ez lenne az érdeke, hátrébb tudnék lépni

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 15:07
Ezek is érdekelhetik