Tehetséges totyogók – Vincze András jegyzete

Régen csak viccből, ma már jóval komolyabban mondogatom, a magyar labdarúgás tehetségei öregfiú korukban tudnak a legprímábban futballozni (mondjuk, ez nem is akkora kunszt, ha azt nézem, hogy Cristiano Ronaldo is elérte a korosztályhatárt, 34 esztendős, tehát már játszhatna a „totyogósban” is). A világban uralkodó focitrendek alapján az U21-es elnevezést sem veszem komolyan, illetve azt sem tudom hová tenni magamban, mifelénk milyen szép számmal vannak 25 esztendős reménységek – hacsak… Hacsak nem kezdem el böngészgetni a napi híreket, olvasva, az európai kupaszereplésre készülő csapatainknál zajló játékosmozgások kapcsán elkezdődött a sápítozás: mi lesz, ha ez vagy az távozik a keretből, vajon kivel pótolják majd? Ilyenkor derül ki, hogy nemzetközi összehasonlításban milyen súlyos deficitje van a magyar klubfutballnak, s miért rossz irány, ha ideig-óráig a néhány százezer euróért megvásárolható légiósok koptatják a gyepet az ifikorú magyar srácok helyett, s az igencsak fontos pillanatok előtt továbbállnak. Az igaz persze, hogy rövid távon a zsoldosok eladásából lehet kasszírozni, de az értük kapható millió eurós bevétel szakmai oldalon – nagyon ritka kivétellel – szinte semmit sem tesz hozzá labdarúgásunk fejlődéséhez, amelynek egyik állomása éppen a tartalmas kupaszereplés lenne.

Lenne ok tehát arra, hogy más irányt vegyen a csapatépítési folyamat. Annak tükrében főleg, hogy a Magyar Kupa-döntő után elolvastam a korábbi Honvéd-játékos, Gyimesi László rövid értékelését, amelyet nemhogy megfontolásra érdemesnek, hanem remek szakmai analízisnek is tartok: „…amikor 1977-ben távozott Kocsis Lajos Kispestről, nagy bajról beszéltek, aztán Pál József és Pintér Sándor teljesítménye ugrásszerűen javult.” A korábbi középpályás üzenete (azon kívül, hogy egykori klasszis játékosokat idéz meg) leginkább azért aktuális, mert a múltbéli és jelenkori futball kapcsán a legfontosabb motivációs tényezőről, a „namajdénmegmutatom” rivalizálásról szól.

S akkor itt kanyarodnék vissza a bevezető mondathoz: ha manapság mifelénk valaki igazán trükkös focira vágyik, akkor jár jól, ha kimegy egy öregfiúkmeccsre: jó a duma, a hangulat, a dribli. Naná, hiszen a harmincon felülieknek már bőven volt idejük megtanulni – focizni.

A baj az, hogy a mi kis „totyogósunkban” melegítenek a következő, az élvonalban szintúgy ritkán látott generáció tagjai is (mindeközben Cristiano Ronaldo…).