Futsal NB I: elképesztő végjáték után maradt életben a Haladás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.10. 22:28
A futsal NB I fináléjában 4. felvonásán a Haladás drámai meccsen, 2–2-es rendes játékidőt követően 3–3-as hosszabbítás után szétlövésben legyőzte a Berettyóújfalut, így döntőmeccsre kerül sor a párharcban.

A Haladás azzal a tudattal várta a döntő negyedik meccsét, hogy csak győzelemmel tarthatja életben bajnoki álmait, ráadásul Dróth Zoltán játéka is kérdésesnek tűnt térdsérülése miatt.Dróth Zoltán játéka is kérdésesnek tűnt térdsérülése miatt.

A szombathelyiek a meccs elején nyugtató válaszokat kaptak, a kiváló játékosuk pályára léphetett, és ha már így volt, gyönyörű cselt követően a kapu bal oldalába is lőtt (1–0).

A fordulás után viszont hasonlóan gyorsan felelt a Berettyóújfalu – Gál István volt eredményes –, majd a 37. percben Nagy Imre révén fordítottak is a vendégek (1–2).

A végjátékban már úgy tűnt, ünnepelhetnek a vendégek, Vidák Balázs azonban máshogy gondolta, és sarkazásával 14 másodperccel a vége előtt hosszabbításra mentette a párharcot (2–2)!

A ráadásban újra jött Dróth, aki kisbüntetőből a jobb alsóba lőtt (3–2), de Amilcar is eredményes volt, így jöhetett a szétlövés (3–3).

Itt Amilcar a jobb felső fölé ágyúzott, és mivel más már nem rontott, a Haladás kiharcolta a döntő összecsapás jogát (3–2)!

FUTSAL NB I
DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Haladás–Berettyóújfalu 3–3 (Dróth Z. 3., 43., Vidák 40., ill. Gál I. 22., Nagy I. 37., Amilcar 46.) – hatméteresekkel 3–2
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása:
2–2

Legfrissebb hírek

Tíz gólt lőtt a DEAC; csak ikszelt a Nyíregyháza a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 22:52

Már nem hibátlan a Veszprém, az Újpest nyerte a rangadót a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 21:20

Csak ikszelt idegenben az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.05. 23:32

Gálázott a Veszprém és a DEAC a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 22:38

Futsal NB I: gálázott a DEAC és a Veszprém is

Labdarúgó NB I
2026.09.28. 23:02

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
2026.09.26. 22:39

Hat gólt szerezve nyert a veretlen Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:25

Ötször talált be a DEAC, nyert a Berettyóújfalu is a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 22:33