Női NB I: három év után ismét bajnok a Ferencváros

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.06.02. 15:48
A Ferencváros 3–0-ra legyőzte a címvédő MTK-t az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a női labdarúgó NB I döntőjének második mérkőzésén, ezzel 2–0-s összesítéssel megnyerte az egyik fél második sikeréig tartó párharcot, és története során harmadszor elhódította a bajnoki címet.
GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!
GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

 

Ami az elmúlt két évben nem sikerült az FTC-nek, az idén igen: az alapszakasz után a bajnoki döntőben is bebizonyította, hogy erősebb csapat az MTK-nál – és minden más magyar riválisánál is –, így játékosai három év várakozás után ismét magasba emelhették a bajnokság megnyeréséért járó trófeát, és augusztusban újra kipróbálhatják magukat a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

EGYENLÍTETT A VIKTÓRIA

A bajnoki döntővel ellentétben a bronzcsata nem dőlt el két mérkőzésen, a Haladás Viktória ugyanis az új szombathelyi stadionban 1–0-ra legyőzte a DVTK-t, így 1–1-re egyenlített az egyik fél második sikeréig tartó párharcban. A hazaiak győztes gólját Tóth Alexandra szerezte a rendes játékidő utolsó percében. A harmadik meccset csütörtökön (június 6.) rendezik Diósgyőrben.

A zöld-fehérek az aranycsata első felvonásán hátrányból felállva győzték le 2–1-re az MTK-t, míg a második meccsen nagyon magabiztos, 3–0-s győzelmet arattak az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A vendégek az első félidő hajrájában a bajnoki idény legjobbjának megválasztott Fenyvesi Evelin szép egyéni alakítása végén szerezték meg a vezetést, majd a szünet után a szezon felfedezettje, a 17 esztendős Pusztai Sára és a 19 éves Csigi Eszter is betalált.

Az utolsó percekben a Ferencváros kapujában már Németh Júlia állt, aki az idény végeztével 27 évesen befejezi pályafutását. Ekkor a vendégszektorban helyet foglaló szép számú közönség szájából már büszkén zúgott a „Kupagyőztes, bajnokcsapat” rigmus. Merthogy a Fradi idén nemcsak a bajnokságot, hanem sorozatban ötödször a Magyar Kupát is megnyerte.

A megalapításának 120. évfordulóját májusban ünneplő Ferencváros szakosztályai közül tehát idén a férfi labdarúgó-, vízilabda- és jégkorongcsapat után a női futballegyüttes is bajnok lett.

NŐI NB I
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
MTK–Ferencváros 0–3
(Fenyvesi E. 42., Pusztai 62., Csigi 68.)
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye: 2–0 a Ferencváros javára

Az első mérkőzésen
Ferencváros–MTK 2–1 (Mosdóczi 31. – 11-esből, Poljak 70., ill. Magyarics 23.)

A 3. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS
Haladás–Diósgyőri VTK 1–0
(Tóth A. 90.)
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása: 1–1

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
1 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
3 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18
Ezek is érdekelhetik