DVTK: hiába a hét bajnoki gól, egy év után távozik a Honvéd-nevelés

2019.07.01. 15:13
null
(Fotó: Földi Imre)
A DVTK közös megegyezéssel felbontotta Vernes Richárd szerződését – számolt be a miskolci klub hivatalos honlapja. Az együttessel az előző héten már 32 mezőnyjátékos készült, Tajti József sportigazgató szerint pedig „Vernes túl jó játékos ahhoz, hogy a lelátón üljön."

 

Vernes Richárd tavaly nyáron érkezett Diósgyőrbe Zalaegerszegről. Az élvonalban 28 mérkőzésen hét gólt szerzett és négy gólpasszt adott, míg a Magyar Kupában két gól és egy gólpassz a mérlege.

„Köszönöm a DVTK szurkolótáborának, hogy a legnehezebb pillanatokban a csapat mögött áll és engem is buzdított – búcsúzott Vernes Richárd. Csak egy évig voltam a DVTK labdarúgója, de biztosan nem a véletlen műve, hogy mind a hét gólomat a szurkolótábor előtti kapuba lőttem. Szép emlékekkel távozom, és biztos vagyok benne, hogy fogunk még találkozni. Egyet ígérhetek: ha úgy alakul, és gólt szerzek a DVTK ellen, biztosan nem fogom látványosan ünnepelni. Addig is sok örömet kívánok a szurkolóknak!”

„Idáig a keret egyben tartásán és megerősítésén dolgoztunk, és ahogy látni lehetett, a múlt héten már harminckét mezőnyjátékos látogatta Fernando Fernández edzéseit – nyilatkozta Tajti József, a DVTK sportigazgatója. – Egyértelmű, hogy ez túlságosan sok, csökkenteni kell a létszámot. Időnként fájdalmas döntéseket kell hozni, de Vernes Richárd túl jó játékos ahhoz, hogy a lelátón üljön, ezért közös megegyezéssel szerződést bontottunk. Köszönjük neki az elmúlt évben nyújtott teljesítményét, elvitathatatlan érdemei vannak a bennmaradás kiharcolásában. További pályafutásához sok sikert kívánunk” – olvasható a dvtk.eu-n.

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
3 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
7 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15