NB I: az újonc is érdeklődik a Roma korábbi játékosa iránt

H. K.H. K.
2019.07.03. 11:07
null
Tomás Vestenicky (Fotó: twitter.com/MKSCracoviaSSA, archív)
A labdarúgó NB I újonca, a Zalaegerszeg érdeklődik a 23 éves Tomás Vestenicky iránt – ezt maga a szlovák játékos árulta el.

 

Mint a sport.aktuality.sk-n olvasható, a Cracovia Kraków szlovák utánpótlás-válogatott támadója vélhetően távozik a gárdától, ám azt még nem tudja, hol folytatja a pályafutását. A portál szerint Vestenicky iránt a dunaszerdahelyi DAC mellett az NB I újonca, a Zalaegerszeg is érdeklődik, amit a játékos meg is erősített.

„Hallottam a DAC és a ZTE érdeklődéséről is, de egyelőre nem szeretnék ezekről beszélni, mivel semmi konkrétum sincs.”

Tomás Vestenicky az előző idényben az FC Nitránál (Nyitra) szerepelt kölcsönben, összesen 32 mérkőzésen lépett pályára, ezeken tízszer volt eredményes, emellett kiosztott három gólpasszt is. Értékét a transfermarkt.de piaci portál 350 ezer euróra becsüli.

A középcsatárként és szélsőként is bevethető futballista 2014 és 2016 között az AS Románál pallérozódott, a felnőttcsapatban azonban nem mutatkozott be.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Demjén Patrik (MTK Budapest)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Tomás Vestenicky (szlovák, Cracovia Kraków – Lengyelország)
Távozók: Farkas Balázs (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Szmola Bálint (szabadon igazolható),Aljosa Vojnovic (horvát, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
–
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Novák Csanád (Mezőkövesd), Zöldesi Illés (Kisvárda)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Gajdos Zsolt (szabadon igazolható)

Legfrissebb hírek

Száguld a DAC: még nem volt ilyen jó rajt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.11.02. 11:42

DAC: teli gázzal tovább

Minden más foci
2026.11.01. 20:46

Csapatszellem viszi előre a legjobb idénykezdését futó DAC-ot

Minden más foci
2026.10.29. 11:32

Tovább menetel a DAC, már nyolc ponttal vezet a Slovan előtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.10.28. 20:50

Tovább robog a DAC, most a Rózsahegyet ütötték ki a csallóköziek

Minden más foci
2026.10.24. 21:23

Abszolút rekord! 40 millió euróért adtak el játékosokat a magyar klubok – a horvát és a román ligát is megelőzték

Labdarúgó NB I
2026.10.20. 17:12

Csóka Bálint: Isteni szeretet, könnyes szemek és egy megvalósult álom

Minden más foci
2026.10.19. 12:08

Rangadót nyert Zsolnán a DAC, és ötpontos előnnyel vezet

Minden más foci
2026.10.18. 21:08