Női NB I: bajnokverés a rajton, az MTK legyőzte a Ferencvárost

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.08.17. 22:05
null
Turányi Lilla (a labdával) gólja döntött a rangadón (Fotó: FTC/Facebook)
Bajnokveréssel kezdődött a női labdarúgó NB I 2019–2020-as kiírása, az MTK 1–0-ra legyőzte a címvédő Ferencvárost az első forduló rangadóján.

 

Egyáltalán nem megszokott az FTC női labdarúgóinak életében, hogy néhány napon belül kétszer is szomorúan hagyják el a pályát, de ez a hét nem úgy sikerült Fenyvesi Evelinéknek, ahogyan azt eltervezték: előbb kedden 2–2-es döntetlent játszottak a szerb bajnok Szpartak Szuboticával a Bajnokok Ligája selejtezőcsoportjának harmadik fordulójában, így nem jutottak fel a 32-es főtáblára, majd szombaton 1–0-ra elveszítették az MTK elleni rangadót az NB I nyitányán.

A mérkőzés nagy részében a védekezéssel foglalkozó kék-fehérek győztes gólját az utolsó negyedórához érve az egyik középhátvéd, Turányi Lilla szerezte.

A találkozó krónikájához hozzátartozik, hogy az MTK védője, Pinczi Anita a második félidő elején olyan szerencsétlenül ütközött a vendégek kapusával, Samu Annával, hogy mentővel szállították a BKV Előre stadionjából a baleseti kórházba. Ott az ultrahangos vizsgálat megnyugtató eredményt mutatott ki – írja az MTK női csapatának Facebook-oldala –, Pinczi hasi zúzódásokkal megúszta az ütközést.

„Biztos, hogy mindenki elvonul most kicsit kipihenni magát – értékelt a meccs után az FTC hivatalos honlapján Dörnyei Balázs vezetőedző. – Jövő csütörtökig nem lesz edzésünk, utána rengeteg játékosunk tíz-tizenkét napra elmegy a válogatottjához. Nagyon jól jön most ez a kis pihenés, szinte szünet nélkül végigdolgoztuk az egész nyarat, tulajdonképpen együtt éltünk, muszáj lesz kicsit kikapcsolódni. Én is elmegyek négy napra a fiammal nyaralni, nagyon várom már.”

A bajnokság első játéknapjának másik mérkőzésén az ETO FC Győr hazai környezetben Süle Dóra duplájával 2–0-ra legyőzte a Szent Mihályt.

NŐI NB I
1. FORDULÓ
MTK–Ferencváros 1–0
(Turányi 75.)
ETO FC Győr–Szent Mihály 2–0 (Süle 56., 85.)

Vasárnap
14.30: Haladás-Viktória–Kelen SC
17.00: DVTK–Astra HFC

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
13 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
21 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
23 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18
Ezek is érdekelhetik